Változások a továbbképzésben az egészségügyi dolgozók itthon tartásáért
Az egészségügyi dolgozók itthon tartásáért, illetve a hazai munkaerőpiacra való visszatérésük segítéséért a továbbképzésben több változást vezet be a kormány 2012 januárjától - tájékoztatta az egészségügyi államtitkárság kedden az MTI-t.
Dátum: 2011-11-29 19:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175457
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:23:53.920246, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vonatkozó miniszteri rendelet a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg. Közleményében az államtitkárság kiemelte: az egészségügyi dolgozók életkörülményeinek javításáért, valamint szakmai előmenetelük segítéséért egy kötelező továbbképzés költségeit az állam magára vállalja. Emellett az új rendelet értelmében lehetővé válik a külföldön teljesített elméleti továbbképzés és az ott megszerzett gyakorlat hazai elismerése is.
Mint kifejtették, a jövőben a szakdolgozók számára is lesz kötelező és szabadon választható továbbképzés. További jelentős könnyítés, hogy lehetővé válik az átjárhatóság a szakterületen belül. A szakdolgozók továbbképzéséről szóló rendelet új elemként meghatározza azt is, hogy kötelező továbbképzések szervezésére a jogszabályban kijelölt intézmények, valamint azok jogosultak, amelyek teljesítik a jogszabályi előírásokat. Szabadon választható továbbképzést bárki szervezhet, miután az adott programot minősítési eljárás keretében akkreditáltatja. Lehetőség lesz arra, hogy az orvosok és a szakdolgozók összeadhassák a több részben teljesített gyakorlati időt - tették hozzá.