Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Ennek a kormánynak megvan az ország átalakításához szükséges támogatása" +képek

Mindenképpen eredménynek tekinthető, hogy 2004 után először azt mondhatjuk, reális az esély arra, hogy az államháztartás hiánya 3 százalék alá kerüljön - jelentette ki Lázár János a Fidesz frakcióvezetője kedden, a Joint Venture Szövetség és együttműködő partnerei által szervezett vállalatvezetői fórumon tartott előadásában, a Kempinski Hotel Corvinusban. A kormánypárti képviselőcsoport vezetője ugyanitt arról is beszélt, 2011 decemberére minden átalakítással kapcsolatos törvénynek meg kell születnie, és ezek a törvények meg is születnek. A politikus úgy fogalmazott, úgy véli, a jelenlegi kormánynak megvan az ország átalakításához, a takarékos gazdálkodáshoz és a  költségvetés rendbetételéhez szükséges támogatása. Az eseményen készült képeink itt tekinthetők meg.


Dátum: 2011-11-29 19:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175459
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:23:54.667559, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormánypárti képviselőcsoport vezetője úgy folytatta, az elmúlt nyolc év rossz kormányzása és az elmúlt húsz év társadalmi csődje kellett ahhoz, hogy a kétharmados parlamenti  többség kialakulhasson.

Kitért rá, az átalakulás volumene, mérete, súlya ellenére ha megnézzük a közvélemény kutatási adatokat a legutóbbi hétvége időközi választásával kapcsolatban, azt láthatjuk, még érdemben nem alakult ki az az erő, amely a Fidesz váltópártja lehetne. A magyar társadalom láthatóan befogadja, elfogadja, sőt egyfajta hallgatólagos támogatást is biztosít a változásokhoz - tette hozzá Lázár.

A fideszes politikus szerint óriási annak a felelőssége, hogy ki tudjuk választani, a sok lehetséges gazdasági megoldás közül melyik a legjobb.

Hozzátette, a kormány erre törekszik, mérlegelve, hogyan tudná leginkább versenyképessé az országot. Lázár János felidézte, a kormány választhatott melyik utat kívánja követni: lassabban, kerülve a konfliktusokat, vagy  minél hamarabb, a konfliktusokat vállalva  végezze el az átalakításokat. A honatya meggyőződése szerint helyes volt az a döntés, hogy az első másfél évben a korábbiakhoz képest jóval több tabu ledöntését vállalta fel a kormányzat és fogott hozzá a rendszerek átalakításához.

A Fidesz frakcióvezetője aláhúzta, aki most, élve a válság és az átalakulás adta lehetőségekkel, képes egy új rendszert felépíteni, annak van esélye arra, hogy versenyképes gazdasági környezetet teremtsen a következő évtizedben.

A honatya arról is beszélt, most egy olyan időszaknak kell következnie, amikor a gazdasági szereplők megnyugodhatnak, az alapvető döntéseket meghoztuk, kész van egy új gazdasági, egy új adópolitikai, szakképzési, oktatási, egészségügyi, állami, közigazgatási és hatósági rendszer, amely képes kiszolgálni az ipart, a kereskedelmet és a gazdaságot. Kiemelte: 2011 decemberére minden átalakítással kapcsolatos törvénynek meg kell születnie, és ezek a törvények meg is születnek.

Lázár szerint az ország gondjain három szereplőnek kell arányosan osztoznia. A társadalomnak, amely nehéz helyzete miatt tovább már nem terhelhető, az államnak, illetve a gazdasági élet bizonyos szereplőinek, akiket jobban be kell vonni a közteherviselésbe, mint eddig.

A frakcióvezető elmondta, úgy látja, a jelenlegi kormánynak megvan az ország átalakításához, a takarékos gazdálkodáshoz és a költségvetés rendbetételéhez szükséges támogatása. Lázár János jelentős eredménynek nevezte, hogy 2004 után először azt mondhatjuk, reális az esélye arra, hogy az államháztartás hiánya 3 százalék alá kerüljön. Igyekszünk határozott lépéseket tenni annak érdekében, hogy az államadósságot csökkentsük – szögezte le.

Arról is szólt, a mai világban minden változik, az állam átalakítása flexibilis, változó folyamat. A helyzet megváltozásához viszonyított politikai álláspont inkább politikusi erény – mondta Lázár János, hozzátéve, ha változik a helyzet, az embernek a politikában meg kell tanulnia megváltoztatni az álláspontjait, főleg, ha tízmillió ember sorsa van rábízva.

Egy kormány cselekvőképessége erény, változtatási képessége dicséretes – húzta alá a kormánypárti képviselőcsoport vezetője.

Kapcsolódó elemek