Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Köztársaságról

A Köztársaságról címet viselő késő esti, mégis napirend előtt elmondott beszédében Rogán Antal rámutatott: Medgyessy Péter újabban gyakran szól a köztársaságról. A kormányoldal most mégsem fontolja meg a Magyar Köztársaság elnökének véleményét, és a Magyar Köztársaság Országgyűlésének képviselőit is semmibe veszi.


Dátum: 2003-06-23 20:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12001
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:29.900151, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ha a szocialisták fontosnak tartanák a Köztársaság intézményét, megfontolnák a köztársaság elnökének véleményét. Mégis, már másodszor veszi a kormány semmibe a köztársasági elnök véleményét, minden megfontolást félretéve egyszerű szavazógépként használva a képviselőket. Pedig a Magyar Köztársaság Országgyűlése talán még az elnöknél is fontosabb intézménye a köztársaságnak.

Rogán Antal a Házszabály 47. szakaszára utalva leszögezte: az ülés napirendjére az elnök tesz javaslatot, mégpedig úgy, hogy két nappal korábban megküldi a képviselőknek az ülésre vonatkozó információkat.

A házszabály ugyanígy azt is tartalmazza, hogy a képviselőknek joga és lehetősége van részt venni a Parlament munkájában. Most pedig több képviselőnek lehetősége sem volt részt venni az ülésen, így Medgyessy Péternek sem állt lehetőségében eljönni.

Egy részvénytársaságban is szabályozzák, hogyan kell összehívni az igazgatótanácsot - legalább ebből tanulhattak volna a szocialisták, bár a Magyar Köztársaság nem részvénytársaság.

A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja épp ezért nem vesz részt a házszabály- és - a Fidesz megítélése szerint - alkotmányellenesen összehívott ülésen.

"Unásig ismert" érvei vannak a köztársasági elnöknek

Hankó Faragó Miklós, az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára szerint a köztársasági elnök unásig ismert érveket fogalmazott csak meg.

Az országgyűlés nem volt határozatképes, mivel a szocialisták kevesen voltak ahhoz, hogy a napirendről szavazni tudjanak. Ezt követően Keleti György gépét is működésbe hozva mégis határozatképes lett a kormányoldal.

Csehák Judit a napirend elfogadását követően elmondott felszólalásában mindenkit megnyugtatott, hogy a törvény jó lesz.

Végül 192 igen és 2 nem szavazattal fogadta el a kormányoldal a kórház-privatizációs törvényt.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek