Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A pénzügyminiszter behívta magához Szász Károlyt

Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke visszautasítja azt a feltételezést, hogy bármikor is politikai szerepet vállalt volna a magyar közéletben, és hogy felügyeleti munkatársait politikai szempontok szerint választotta volna. A PSZÁF közleménye szerint "a 2003. június 23-i megbeszélés valójában egy pénzügyminiszteri közlemény felolvasása volt, két PM alkalmazott jelenlétében. A felügyelet elnökének lehetőséget sem adtak arra, hogy a közlésre reagáljon".


Dátum: 2003-06-23 20:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12002
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:30.187093, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ez olvasható a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében, amelyet László Csaba pénzügyminiszter és Szász Károly PSZÁF-elnök találkozójáról adott ki, a felügyelet megfogalmazása szerint az "egyoldalú pénzügyminisztériumi tájékoztatással kapcsolatban", a közvélemény tájékoztatására.

A PSZÁF közleménye szerint "a 2003. június 23-i megbeszélés valójában egy pénzügyminiszteri közlemény felolvasása volt, két PM alkalmazott jelenlétében. A felügyelet elnökének lehetőséget sem adtak arra, hogy a közlésre reagáljon".

A felügyelet közleménye hangsúlyozza: "Szász Károly sohasem volt és ma sem tagja egyetlen politikai pártnak sem, pártmegbízást semmilyen formában, sohasem teljesített. Az Országgyűlés választotta jelenlegi pozíciójába, munkáját a mindenkori pártpolitikától függetlenül, kizárólag a szakmai követelményeknek megfelelően végezte és végzi".

"A PSZÁF megalakulása óta kizárólag szakmai alapon, a napi pártpolitika befolyásától mentesen működött és működik" - áll a közleményben.

"A felügyelet elnöke az őt ért brutális támadás ügyét sohasem hozta összefüggésbe a politikai eseményekkel és - ellenállva az ilyen sugalmazásoknak - a jövőben is elhatárolódik ilyen összefüggések keresésétől. Sajnálja, hogy a felügyeletet egyesek a politikai csatározások eszközeként kívánják felhasználni" - fogalmaz a felügyeleti dokumentum.

A felügyelet elnöke soha, egyetlen fórumon sem állított valótlanságot a Pénzügyminisztériummal való együttműködést illetően - zárul a PSZÁF közleménye.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek