Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kocsis: Mindenkinek kell legyen ebben feladata

Minden közösségnek felelősséget kell vállalnia elesett tagjaiért - mondta Kocsis Máté, Józsefváros fideszes polgármestere szerdán a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.


Dátum: 2011-11-30 10:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175474
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:23:59.909925, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Kocsis Máté az m1 Ma reggel című műsorában

Nincs ellentmondás Kocsis Máté, Józsefváros fideszes polgármestere szerint javaslata, mely önkormányzati hatáskörbe utalná a hajléktalanellátást, és azon, a pártjából érkezett módosítások között, miszerint ez alól kivennék a fővárosi kerületeket.

A politikus az m1 Ma reggel című műsorában javaslatáról elmondta: az önkormányzati törvény kimondaná, hogy a helyhatóságok feladata a területükön hajléktalanná vált személyek ellátása, rehabilitációja és a hajléktalanná válás megelőzése. Utóbbit Kocsis Máté forradalminak tekinthető újításnak nevezte.

Budapesten felmerül a kérdés: a kerületekhez, vagy a fővároshoz tartozzon ez a kérdés. Én ma azt mondom, leginkább mindkettőhöz, mindenkinek kell legyen ebben feladata – fogalmazott Kocsis Máté. Megjegyezte: jelenleg az önkormányzati törvény a főváros hatáskörébe utalja ezt a feladatot.

Hangsúlyozta: ha egy közösség nem vállal felelősséget saját, elesett tagjaiért, hanem egyfajta központi hajléktalanellátó rendszerbe irányítja őket, ahonnan nagyon kevés a kivezető út, akkor a hajléktalanok száma évről évre nő, helyzetük pedig évről évre romlik.

Arra a kérdésre, hogyan döntenék el, hogy egy hajléktalan ügyében melyik önkormányzat illetékes, azt mondta: egyrészt lehetne bevallásos alapon, másrészt az önkormányzatok hagyatkozhatnának a lakcímnyilvántartásra. Megnézhetnék, hogy az adott személynek hajléktalanná válás előtt hol volt az utolsó bejelentett lakcíme.

Mint mondta: az új önkormányzati törvény 2013. január 1-jével lép hatályba, így 2012-ben kialakíthatnák az új típusi hajléktalanellátó rendszert az ágazati törvények módosításával.

Annak kapcsán, hogy december 1-jével lép hatályba az a módosítás, mely akár pénzbüntetéssel, vagy elzárással is sújtaná a „visszaeső hajléktalanokat”, Kocsis Máté – aki egyébként ennek az egyik kezdeményezője volt – kijelentette: ezt a szabálysértési passzust úgy fogadták el, hogy csak azokon a településeken lehet alkalmazni, melyek teljesítik a hajléktalanellátással kapcsolatos feladataikat. Ez azt jelenti, hogy az a település, mely javítani akar a közterületek állapotán, annak először a hajléktalanellátás feltételeit kell megteremtenie, s utána alkalmazhatja a szigorú jogszabályt.

Beszélt arról is, hogy józsefvárosi díszpolgárok, zenészek, művészek lépnek fel csütörtök este a Corvin Budapest Filmpalotában azért, hogy gyűjtést rendezzenek a saját közösségük elesett tagjainak, a józsefvárosi hajléktalanoknak.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1811, 'source_type': 'media', 'source_id': 7951, 'target_type': 'article', 'target_id': 113403, 'relation_type': 'describes'}