Tarlós a héten találkozik Orbán Viktorral a BKV ügyében
Tarlós István a héten találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel a BKV ügyében, a főpolgármester ezt követően fogadja majd a szakszervezeti vezetőket; ezt a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén jelentette be a városvezető.
Dátum: 2011-11-30 11:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175477
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:24:00.961154, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetségének (KEKSZ) tagjai a közgyűlés ülése előtt levelet adtak át a képviselőknek, amelyben a BKV finanszírozási helyzetére hívják fel a figyelmet. A levelet Tarlós Istvánnak is át akarták nyújtani, de ezt a főpolgármester elutasította.\xa0Tarlós István a közgyűlésen azt mondta, most vannak a költségvetés készítésének időszakában.', '"Természetesen nem tagadom meg, hogy fogadjam a BKV-szakszervezeteket, de ennek nem az a módja, hogy nagy látványosan, a média előtt "sajtpapírokat" nyomkodjanak a kezembe a folyosón, ez így nem szokás" - fogalmazott.
\xa0\xa0\xa0
Hangsúlyozta: akkor kellett volna sztrájkot szervezniük, amikor húsz évig nem kapták meg a finanszírozást, vagy amikor "sok milliárdot szivárogtattak ki fiktív külső megbízások formájában", illetve amikor 100 milliós végkielégítéseket fizettek ki.', '']