Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az elszegényedés veszélyével küzdők segítése nemzeti ügy

A kormány szerdai ülésén elfogadta a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiát, amely a 2011-2020 közötti terveket, illetve azok 2011-2014 közötti végrehajtásának menetrendjét tartalmazza – jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő Balog Zoltán társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatóján, szerdán.


Dátum: 2011-11-30 14:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175488
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:24:04.812103, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormányszóvivő szavai szerint a problémahalmaz nemcsak a társadalmi versenyképességet veszélyezteti, de a munkanélküliség révén a gazdasági fejlődés egyik gátja is.

Giró-Szász András felhívta arra is a figyelmet, hogy a szegénységi kockázatok különösen a gyermekeket, a hátrányos helyzetű térségekben élőket és a romák többségét sújtja.

A Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia alapelveit ismertetve a kormányszóvivő elmondta; a keretprogram aktivizál, azaz az inaktív munkaképes embereket igyekszik a munka világa felé terelni. Érvényesíti a teljesítményelvűséget; vagyis a támogatottól is elvár teljesítményt az állam. továbbá kiemelten fontos a komplexitása a stratégiának; azaz a foglalkoztatás, a lakhatás és oktatás kérdésének rendszerszintű összehangolása.Ezeken túl az ellenőrzést és a nyomon követhetőséget is hatékonyabbá kívánja tenni e területen a kormányzat a jövőben.

Balog: A stratégia sikeres végrehajtása mindannyiunk biztonságos jövőjét szolgálja

Egy másfél éves folyamat nagyon fontos állomásához érkeztünk – emelte ki Balog Zoltán társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár. Felidézve az Orbán Viktor tavaly nyári bejelentése óta az integráció területén megtett intézkedéseket, és emlékeztetve az európai unióval elfogadtatott roma keretstratégiára, hangsúlyozta: a stratégiához rendelt - 2013-2014-re szóló -, cselekvési tervben pontosan meghatározták a programokat, azok felelőseit, a forrásokat és az ellenőrzési mechanizmusokat is.

Mint azt az államtitkár kifejtette: komoly változásokat hajtottak végre a stratégián a társadalmi viták hatására; így az kibővült egy közbiztonsági fejezettel és egy szemléletformálást célzó résszel is, mely az „előzetes és utólagos ítéletekkel hivatott megküzdeni”.

Balog Zoltán összegzésként kiemelte: a stratégia sikeres végrehajtása mindannyiunk biztonságos jövőjét szolgálja.

Kapcsolódó elemek