Az MSZP most azt védené, amit nyolc év alatt lezüllesztett?
Az az MSZP félti a közbizalmat és a demokrácia működését, amely a nyolc éves kormányzása alatt lezüllesztette és politikai eszközként használta fel a rendvédelmi szerveket - írja a Belügyminisztérium szerdai közleményében, melyben a szocialisták és az LMP nyilatkozataira reagál.
Dátum: 2011-11-30 16:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175499
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:24:08.626292, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tUgyanakkor a tárca arra hívja fel\xa0az LMP figyelmét, hogy kiragadott adatokból nem lehet átfogó képet alkotni.\xa0Mint írják: a tervezet szerint a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ (NIBEK) kizárólag a már törvényesen működő titkosszolgálatok adatait kezelheti, értékelheti, kiszűrve ezzel a párhuzamosságokat, javítva a hatékonyságot.', 'Kitérnek arra is, hogy\xa0a szervezet titkos információgyűjtést nem végezhet, de képes lesz a titkosszolgálatok eljárásait segíteni, felgyorsítani, hozzájárulva a nyomozások sikerességéhez. A NIBEK önállóan tehát senkiről nem készíthet dossziét, kizárólag a titkosszolgálatok törvényes úton keletkező és fenntartott adatbázisaiból dolgozhat, más adatbázisokból nem. Jogszerű működését az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának ellenőrzési joga is garantálja.
\xa0\xa0\xa0
A törvényjavaslat parlamenti vitája jelenleg is zajlik, és a Belügyminisztérium várja a jobbító szándékú módosító javaslatokat.\xa0Az új intézmény Magyarország és a magyar emberek biztonságát szolgálja - zárul\xa0a közlemény.']