Használaton kívüli oktatási intézményeket tesznek forgalomképessé a fővárosban
Huszonnégy, az oktatásban használt ingatlan "ágazati körből való kivonásáról", azon belül tizenöt ingatlan forgalomképessé nyilvánításáról döntött szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
Dátum: 2011-11-30 17:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175502
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:24:09.698084, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tCsomós Miklós oktatásért felelős főpolgármester-helyettes indítványa szerint olyan ingatlanokról van szó, amelyek az oktatási ágazat vagyongazdai körébe tartoznak, korlátozottan forgalomképesek, és jelenleg használaton kívül állnak. Ezeket december 1-jei hatállyal vonnák ki az ágazati körből.
\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0
Az érintett ingatlanok egy részét forgalomképessé nyilvánítanák. Ezek között a legnagyobb egy VI. kerületi, 4358 négyzetméteres telephely, amelynek bruttó nyilvántartási értéke több mint 508 millió forint. Emellett több, 100 millió forintot meghaladó értékű ingatlant is érint a javaslat, a legolcsóbb pedig egy 80 négyzetméteres, VIII. kerületi ingatlan, amelynek bruttó nyilvántartási értéke 8 millió forint.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A határozat értelmében ha az oktatási ágazatból kivont ingatlanok értékesítéséből, bérbeadásából, egyéb hasznosításából a fővárosi önkormányzatnak bevétele származik, akkor annak 25 százalékát elkülönítik az oktatási ágazatban halaszthatatlanná váló feladatok fedezetéül.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A képviselők 18 igen szavazattal, 13 tartózkodás mellett fogadták el a javaslatot.', '']