Az intézet hazai és külhoni kutatókkal is együttműködik
Hazai és külhoni kutatókkal is együttműködik majd a közelmúltban, a Magyarság Házában megalakult Nemzetpolitikai Kutatóintézet - mondta Kántor Zoltán, az intézet vezetője az MTI-nek.
Dátum: 2011-12-01 08:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175507
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:24:11.568705, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tKifejtette: kormányzati háttérintézményként, tudományos sztenderdek szerint működnek majd, és az a cél, hogy tanácsokkal, iránymutatással lássák el a nemzetpolitika alakítóit. Nagyon sok információ, tudásanyag gyűlt össze az elmúlt évtizedekben a kisebbségekről, ezeket szeretnék áttekinteni, rendszerbe foglalni, megvizsgálni, hogyan hasznosítható a politikum számára.', 'Az intézet fő célja a kisebbségkutatás és a nemzetpolitikai illetve magyarságpolitikai kutatások összehangolása és kezdeményezése, valamint a kutatások eredményeinek a politika számára használható módon történő feldolgozása - fogalmazott.', 'Míg a kisebbségkutatás elsőrendű célja a határon túli kisebbségek társadalmi szerveződését kutatni, és tudományos eredményeket produkálni, addig a nemzetpolitikai kutatások gyakorlati és politikai célokat szolgálnak: a tudomány elméleteivel, módszereivel, eszközeivel, a politikai döntéshozatal számára hasznos/használható eredményeket alkotni.
\xa0\xa0\xa0
Az intézet ezen kívül együtt kíván működni a hazai és külhoni kutatókkal, kutatóintézetekkel egyaránt, tanácskozásokat, kerekasztal-beszélgetéseket szerveznek.\xa0Kántor Zoltán jelezte: a Magyar Állandó Értekezleten elfogadott nemzetstratégia meghatároz bizonyos irányokat, prioritásokat és ezekre kívánnak célirányosan összpontosítani.\xa0A kutatóintézet a múlt héten tartotta első rendezvényét. A tanácskozáson hazai és külföldi szakemberek tekintették át különböző jogsegélyezési gyakorlatokat.
\xa0\xa0\xa0
A rendezvényt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyitotta meg, és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes-államtitkár zárta. Gál Kinga EP-képviselő, Alan Phillips, a Minority Rights Groups korábbi igazgatója, Tove H. Malloy, a European Center for Minority Issues igazgatója, Sergiu Constantin, a Dél-tirol-i European Academy kutatója és Vizi Balázs, az MTA Kisebbségkutató Intézetének kutatója a kisebbségvédelem, a nyelvhasználati jogok kereteiről, valamint a jelenlegi európai szabályozásban rejlő jogkiterjesztési lehetőségekről beszéltek.
\xa0\xa0\xa0
A külhoni civil előadók a jogkiterjesztés, a jogérvényesítés, a jogvédelem és a jogsegély kérdéskörét járták körül, bemutatva szervezetük ilyen vonatkozású tevékenységét.']