Szijjártó: A magyar gazdaság alapjai erősek
Nincs szó arról, hogy megrendült volna a bizalom Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter iránt – jelentette ki Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az m1 Ma reggel című műsorában.
Dátum: 2011-12-01 08:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175508
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:24:11.952392, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Economist legutóbbi helyzetértékelése kapcsán Szijjártó leszögezte: a magyar gazdaság alapjai erősek. Az is világos ugyanakkor, hogy komoly kockázatokkal kell számolni, az eurózóna tagállamai – Németország, Nagy-Britannia – folyamatosan lefelé korrigálják a növekedési előrejelzésüket. Ehhez nekünk is alkalmazkodni kell – tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy mikor korrigálják a jövő évi költségvetés számait, azt válaszolta: ez sokkal komolyabb kérdés, minthogy belemenjünk találgatásba, számháborúba. Ha a végleges német adat rendelkezésre áll, a nemzetgazdasági miniszter megteszi a javaslatát a kormánynak.
Jogosnak és reálisnak tartják a vasutasok követelését
A kormányfő szóvivője beszélt arról is, hogy megállapodtak a Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) elnökével, miszerint a MÁV Cargo privatizációs bevételeiből részesülnek a vasúti dolgozók is. Ezt azzal indokolta, hogy 2005-2007 között kiszervezték a vasúttársaság tevékenységeit, ebben a munkában a vasutasok többletmunkáját kérte a kormány, amibe ők bele is mentek.
Az ezért járó többletjuttatásokat a privatizációs bevételből ígérte fedezni a kormány. Ezért – mint Szijjártó elmondta - jogosnak és reálisnak tartják a vasutasok követelését, ezt még ellenzékben nyilvánvalóvá tették, kormányra kerülve pedig tárgyalásokat kezdtek velük, és mostanra állapodtak meg.
Leszögezte: hiba volt a MÁV Cargo eladása, mert az nemzetstratégiai érdekeket sértett. Hangsúlyozta: lesz még teherszállító cége a MÁV-nak. Nehéz úgy elképzelni a nyakig eladósodott MÁV rendbetételét, hogy nincs nyereséges üzletága, márpedig a MÁV Cargo ilyen volt.