Célkeresztben
Dátum: 2011-12-01 09:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175514
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:24:14.071783, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Zord Gábor László: Az Irán elleni támadás több mint egy évtizede van a Nyugat napirendjén, része közbeszédének. Az iszlám vallási elöljárók uralta szélsőséges teheráni rezsim titokban nukleáris fegyvert fejleszt, ami halálos veszélyt jelentene ránk, ezért minden eszközzel meg kell akadályoznunk – kissé leegyszerűsítve ezt a gondolatmenetet kell, lehetőleg így, többes szám első személyben elsajátítania a Szabad Világ mintapolgárának. A kérdést jószerivel tilos más megközelítésből tárgyalni, ha a megnyilvánuló nem akar a demokrácia ellenségévé, netán terroristává átminősülni.
Például felemlegetni, hogy a mai Irán legalább annyira iszlám teokrácia, mint egy iszlám előttről datálódó, ősi hatalom, Perzsia geopolitikai örököse, ahol a kollektív bölcsesség minőségében valószínűleg meghaladja azt a szintet, amit a fogyasztói társadalmak 2011-ig elsajátítottak.