Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Decemberben befejeződik a szennyezett föld elszállítása

Decemberben befejeződik a szennyezett föld beszállítása az ajkai timföldgyár területén kijelölt lerakóhelyre; még mintegy hetvenezer köbméternyi vörösiszapos anyagot kell bevinni, amelyet a tavaly októberi katasztrófa után a Marcal folyó medréből kotortak ki - közölte az újjáépítési operatív törzs főnöke csütörtökön az MTI-érdeklődésére.


Dátum: 2011-12-01 09:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175518
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:24:15.386858, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Antoni Miklós alezredes tájékoztatása szerint a Marcalból kikotort anyagot már nem az eddig használt IX-es tározóba hordják a teherautók, hanem a X-es kazettától északra kialakított átmeneti tározóba. Hozzátette: erre a gátak megtámasztási munkálatai miatt volt szükség, és emiatt egy időre le kellett állítani a már összegyűjtött anyag beszállítását. Emlékeztetett, hogy a múlt héten befejeződött a Marcal medrének vörösiszap-mentesítése, a folyó 60 kilométeres szakaszán a katasztrófa következtében átlagosan 15-30 centiméteres iszapréteg rakódott le a mederben és a padkán.

Közölte, hogy a jogi munkacsoport a mentesítési munkák miatt az ingatlanokban keletkezett másodlagos károk elbírálásán dolgozik, a felmérést a napokban fejezik be a szakértők. A Mal Zrt. Ajka melletti egyik iszaptározójának gátja tavaly október 4-én szakadt át. A vörösiszap három települést öntött el: Devecsert, Kolontárt és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint százhúszan megsérültek, több száz ház vált lakhatatlanná.

Kapcsolódó elemek