Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kubában bebörtönzik a másként gondolkodókat

A kubai legfelsőbb bíróság nem enyhített az áprilisban bebörtönzött ellenzékiek súlyos börtönbüntetésén, a világ számos tájáról jövő kegyelemkérések és a növekvő diplomáciai feszültség ellenére sem.- A 75 ítéletből mostanáig ötvenet erősítettek meg - közölte Elizardo Sánchez, a törvénytelenül működő, de megtűrt Kubai Emberi Jogi és Nemzeti Megbékélési Bizottság (CCDHRN) elnöke, aki hozzátette, hogy a függőben lévő 20 esetben is hasonló eredményre számít.


Dátum: 2003-06-24 07:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12006
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:31.400119, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legfelsőbb bíróság helybenhagyta a talán legismertebb kubai ellenzéki, a 20 évi szabadságvesztéssel sújtott Raúl Rivero kubai költő és újságíró, a Cuba Press független sajtóügynökség igazgatójának ítéletét, akárcsak Martha Beatriz Roque közgazdásznő, az ellenzéki csoport egyetlen női tagjának büntetését (20 év). A főbírák nem változtattak Oscar Espinosa Chepe újságíró (20 év), Héctor Palacios közgazdász (25 év) és Osvaldo Alfonso Valdés újságíró (18 év) büntetésén sem.

Kormányok, nemzetközi szervezetek és világszerte ismert személyiségek, köztük Kubával rokonszenvező értelmiségiek és II. János Pál pápa a másként gondolkodók szabadon engedését kérték a kubai hatóságoktól - emlékeztetett a Reuters.

Az Európai Unió júniusban korlátozta a magas szintű kormánylátogatásokat és mérsékelte tagállamai részvételét a kubai kulturális eseményeken. Washington jelezte: új lépéseket fontolgat Havanna ellen az ellenzékiekkel való kíméletlen leszámolás miatt.

A másként gondolkodók ellen felhozott legsúlyosabb vád az volt, hogy amerikai diplomatákkal összeesküvést szőttek a szocialista kubai állam megdöntésére. Fidel Castro kubai elnök szükségesnek nevezte az ítéleteket a rend és a szocializmus védelmében.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek