Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A tiltakozások ellenére megszavazta a baloldal a kórháztörvényt

Az Országgyűlés hétfő esti ülésén másodszor is megszavazta a kórháztörvényt, amelyet a köztársasági elnök megfontolásra küldött vissza a Háznak. Az ülésen az ellenzéki képviselők nem vettek részt, így a képviselők 192 igen és 2 nem szavazat mellett hoztak határozatot. Az ellenzék által benyújtott 14 módosító javaslatot a képviselők nem szavazták meg, így a törvényt ugyanabban a formában fogadták el, mint június 16-án.


Dátum: 2003-06-24 07:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12007
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:31.684100, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kapcsolódó elemek