Elfogadta az Európai Parlament a jövő évi uniós költségvetést
Megszavazta az Európai Parlament az Európai Unió jövő évi költségvetését. A tervezett kiadások szintjén 129,1 milliárd eurós büdzsé az uniós országok összesített bruttó össztermékének 0,98 százalékára rúg, az ideihez képest 1,86 százalékos növekedést jelent.
Dátum: 2011-12-01 13:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175531
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:24:20.415710, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bár az EP eleinte ennél jóval nagyobb kiadásbővülés mellett kardoskodott, a nemzetközi gazdasági válság szorítását és a takarékosság szükségességét figyelembe véve végül beleegyezett a mérsékeltebb emelkedésbe.
Az EU-tagországok kormányait képviselő Tanács már csütörtökön, a pénzügyminiszterek találkozóján jóváhagyta a költségvetésről szóló jogszabályt, amelyről a két intézmény tárgyalódelegációja már a múlt hónap közepén megállapodásra jutott.