Knézy-emlékdíjat alapít az MTV
Knézy Jenő Emlékdíjat alapítanak az MTV Sport-főszerkesztőségének munkatársai. Az emlékérmet minden esztendőben az 59 éves korában elhunyt sportriporter temetésének évfordulóján, azaz június 24-én adják át a legtöbbet fejlődő sportriporternek és szerkesztőnek.
Dátum: 2003-06-24 07:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12008
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:31.978269, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A díj odaítélése kétlépcsős lesz: a teljes kollektíva által kiválasztott öt legsikeresebb jelölt önmaga dönti el - titkos szavazással -, hogy kit illet a pénzjutalommal járó emlékérme.
A Telesport munkatársai hétfőn zártkörű megemlékezésen vettek búcsút egykori kollegájuktól, aki 32 évig dolgozott a Magyar Televízióban: koszorúval és gyertyagyújtással adóztak Knézy Jenő emlékének.
MTI - fidesz.hu