200 ingyenjegyet kaptak a hátrányos helyzetű gyermekek
Kétszáz ingyenjegyet adott át Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár Kocsis Máté VIII. kerületi polgármesternek, hogy a hátrányos helyzetű józsefvárosi iskolások részt vehessenek a pénteken kezdődő Lovas Világkupán.
Dátum: 2011-12-02 12:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175584
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:24:39.586128, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Balog Zoltán tájékoztatása szerint a jegyeket a rendezvény szervezői, a Lázár testvérek bocsátották az államtitkárság rendelkezésére azzal a céllal, hogy hátrányos helyzetű gyermekek juthassanak be az eseményre. Mint mondta, Józsefváros polgármesterével összefogva a kerület iskolásai kapták meg a jegyeket, akik egyébként nem részesülhetnének ebben az élményben.
Kocsis Máté nagy dolognak nevezte, hogy a kerületi gyerekek „testközelből végignézhetik a világraszóló produkciókat”. Megjegyezte, hogy ez olyan rendezvény, amelyre maguktól vagy a szüleik segítségével nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tudnának eljutni. A polgármester köszönetet mondott az államtitkárnak és a szervezőknek a négy általános iskola gyermekeinek nyújtott maradandó élményért.
A Lovas Világkupa péntektől vasárnapig tart a Papp László Budapest Sportarénában, a rendezvényen egyebek mellett díjugrató és fogathajtó versenyszámok, valamint kapcsolódó showműsorok lesznek.