Megnyílt az első Pécsi Adventi Művészeti, Kézműves és Mesevásár
Több száz fős közönség előtt nyitotta meg pénteken Páva Zsolt, Pécs polgármestere és Udvardy György pécsi megyéspüspök a város első, hivatalos Adventi Művészeti, Kézműves és Mesevásárát a Széchenyi téren. Az ünnepi alkalomból a polgármester bemutatta Pécs Város Arcát, a siket szépségkirálynőt és esélyegyenlőségi aktivistát, Weisz Fannit is.
Dátum: 2011-12-02 17:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175596
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:24:44.760272, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tUdvardy György megyéspüspök az adventi időszak kapcsán rámutatott: a várakozás heteiben a bennünk lévő jó kiteljesülését is várjuk. „Az adventi készülődés a maga hangulatával ezt a jóságot hívja elő belőlünk. Miközben készítjük a titkot szeretteinknek, elhisszük magunkról, hogy felül tudunk emelkedni mindenfajta kicsinyességen, leegyszerűsítésen” - emelte ki.', 'A pécsi adventi vásár a város több pontján lesz jelen december 23-ig. A művészeti tartalmat elsősorban a Király utcai Hattyúházban induló művészeti vásár és aukció biztosítja. Itt pécsi és Pécs környéki művészek alkotásai vásárolhatók meg. Az önkormányzat egyik nem titkolt célja, hogy a karácsonyi ajándékok között is megjelenjenek e kortárs alkotások. Ezen kívül egy jótékony célú akcióban való részvételre is felkérték a pécsi művészeket. December 17-én a Hattyúházban rendezik meg azt az aukciót, amelynek bevételét az egyik pécsi iskola kapja meg.
\xa0\xa0\xa0
A Kossuth téren a kézművesek, hagyományőrző mesterségek képviselői kínálják portékáikat, míg a Széchenyi tér a közösségi és kulináris programoknak, a közös városi ünneplésnek adnak otthont.
\xa0\xa0\xa0
A Mesevásáron szombatonként és vasárnaponként gyermekmese, felnőtt mese és pécsi mese kategóriákban pécsi mesélők, történetmondók, mesemondó gyerekek és felnőttek szórakoztatják a Széchenyi tér közönségét.\xa0\xa0\xa0\xa0', 'Egy igazi kuriózum is lesz, amikor Weörös Sándor szellemét idézik meg közösségi akció formájában. A felhívásokra jelentkező, s a Széchenyi térre kiérkező résztvevők tűz körül harmincháromszor közösen fogják elszavalni a Galagonya című verset.
\xa0\xa0\xa0
Az adventi vásár részeként pécsi civil szervezetek és a Caritas részvételével karácsonyi ajándékgyűjtést is szerveznek. Az adakozók cipősdobozokba teszik adományaikat, és juttatják el rászoruló családoknak és gyerekeknek.']