Pályázni lehet majd a Puskás Stadion tartozékaira
A bontás előtt álló Puskás Stadion székeit, vagy akár padsorait is beépíthetik, felszerelhetik a kétezer főnél kisebb települések sporttelepein.
Dátum: 2011-12-03 10:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175608
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:24:49.361350, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az erre irányuló kérelem kapcsán - Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkárának kérésére - Vígh László, a NEFMI háttérintézményeként működő Nemzeti Sportközpontok (NSK) vezetője, a Puskás Stadion beruházás koordinálásáért felelős kormánybiztos szakmai egyeztetést kezdeményezett. A megkeresés Vígh Lászlóhoz és Czene Attilához egyaránt megérkezett - tudatta szombaton a NEFMI az MTI-vel. A levél szerint „a stadion lebontása szomorú, ám egyben örömteli esemény is, hiszen egy új, korszerű létesítmény születik a régi helyén”. A beadvány javasolja, hogy a települések saját erőiket igénybe véve „szakszerű társadalmi munkában” leszerelhessék és díjmentesen elszállíthassák az általuk igényelt székeket és padsorokat, feltéve, hogy vállalják: azokat a tavaszi idénynyitóra saját sporttelepeiken felszerelik, s tanúsítványt is elhelyeznek arról, hogy „a pad és széksorok egykori szülőhelye a Puskás Ferenc Stadion (Népstadion) volt”.
Vígh László levélben válaszolva a kérelmezőnek jelezte, hogy elkötelezett a stadion akár eszmei, akár vagyoni értékkel bíró ingóságainak, tartozékainak, alkotórészeinek további hasznosítása mellett. A válaszlevél leszögezi: a kormánybiztos segíteni kívánja a sportszakmai, illetve múzeumi szükségletek, igények kielégítését.„A beruházás előkészítő szakaszában járva jelenleg felmérés alatt áll azon ingóságok köre, amelyek akár sport célú, akár kiállítási célú továbbhasznosításra alkalmasak és érdemesek. A felmérést és a szakmai egyeztetést követően kialakítjuk azon jogi, műszaki, pénzügyi konstrukciót, amely lehetővé teszi az Öné és ahhoz hasonló kérések jogszerű, az állami vagyonnal felelős módon történő gazdálkodás alapelvének megfelelő teljesítését” - írta válaszában Vígh László.
A tervek szerint az igényeket az NSK gyűjti majd össze és a Magyar Labdarúgó Szövetség szakmai iránymutatása alapján pályázatot ír ki azokra az eszközökre, amelyek az épülő, új Puskás Stadionnak már nem lesznek tartozékai.