Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új miniszterelnököt jelölnek Finnországban

Ma jelöli ki a kormányon lévő finn Centrum Párt a nemrég lemondott Anneli Jaatteenmaki miniszterelnök utódját - jelentette a WestelPress.


Dátum: 2003-06-24 10:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12015
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:34.029557, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Előzetes várakozások szerint a jelölt Matti Vanhanen lesz, akit először a Centrum Párt parlamenti frakciójának kell megválasztania, majd a parlamentben is meg kell szereznie a szavazatok legalább felét.

Ezek után még Tarja Halonen államfőnek kell beiktatni az új miniszterelnököt. A parlamentben második legnagyobb frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt már jelezte, hogy támogatni fogják Vanhanen jelölését, a két párt együtt már elegendő a parlamenti többséghez.

mno - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek