Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új kopjafa az austerlitzi csatában elesett magyaroknak

Immár két kopjafa emlékeztet szombat óta azokra a magyar katonákra, akik több mint két évszázada, 1805. december 2-án részt vettek és életüket veszítették a híres austerlitzi csatában, amelyet Bonaparte Napóleon francia császár legnagyobb győzelmeként tart számon a történelem.


Dátum: 2011-12-04 11:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175627
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:24:56.130730, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A "három császár csatájában" a dél-morvaországi Austerlitznél (ma Slavkov u Brna) Napóleon legyőzte a számbeli túlerőben lévő egyesült osztrák-orosz seregeket, amelyeket személyesen I. Ferenc osztrák császár és I. Sándor orosz cár vezetett. Az egynapos, rendkívül véres csata, amelyben mintegy 200 ezer katona harcolt, majdnem 40 ezer áldozatot, s húszezer sebesültet követelt. A franciák 30 ezer hadifoglyot ejtettek, akik között több orosz tábornok is volt. A csata után néhány nappal Párizs és Bécs megegyezett és békét kötött. Ez a megállapodás pozsonyi béke néven vált ismertté.

Történelmi dokumentumok tanúsága szerint az egyesült osztrák-orosz hadsereg kötelékében a csatában két székely határőrezred is részt vett. A határőrezredek létszáma mintegy 1300-1300 fő volt. A csatában elesett magyar katonák pontos száma nem ismert.

A véres ütközetben elesett magyarok emlékét idéző első kopjafát öt éve, 2006 december elején az egykori csatatér szélén fekvő Telnice (régen Tellnitz) falucskában állították fel. Az akkori kopjafaállítás legfőbb kezdeményezője a Cseh- És Morvaországi Magyarok Szövetségének brünni helyi szervezete volt magyarországi intézetekkel és hagyományőrzőkkel együttműködve.

Az idén eredeti székely kopjafa került az első kopjafa mellé, amelynek felállítását a Brünni Magyar Polgári Egyesület kezdeményezte. A kopjafa Kövér György hagyományőrző, a gidófalvi Szilaj Hagyományőrző Egyesület tagjának alkotása. Ünnepélyes felavatásán mintegy 150-200 személy vett részt, közülük több tucatnyian székely, magyar és lengyel honvéd, illetve huszár hagyományőrző egyenruhában.

A magyarországi és székelyföldi hagyományőrzőket, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem oktatóit és diákjait, valamint a helyi érdeklődőket Frantisek Kroutil, Telnice község polgármestere köszöntötte. Megjelent Szőke László prágai magyar nagykövet is.

Hende Csaba honvédelmi miniszter üdvözlő levelét Lelovics Pál, a Brünni Magyar Polgári Egyesület elnöke olvasta fel. Ünnepi beszédet Pál István, a szovátai 15. Mátyás Huszárezred képviselője mondott. A himnuszok - székely, magyar, cseh - és a díszsortűz elhangzása után a résztvevők megkoszorúzták a kopjafákat. Koszorúzott a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének brünni szervezete is.

Az austerlitzi csatatér színhelyén 1910-1912 között épült fel egy központi emlékmű, a Béke Síremléke. Költségeit az Osztrák-Magyar Monarchia lakossága körében összegyűjtött pénzből, valamint a francia és az orosz kormány ajándékából fedezték. A kriptában mintegy 34 ezer katona nyugszik. Döntő többségük orosz.

Az austerlitzi csatatér nagyon népszerű és a külföldi turisták által gyakran látogatott idegenforgalmi célpont.

Kapcsolódó elemek