Márciusban megkezdődhet Ócsán a szociális családiház-építés
Jelenleg az adminisztratív eljárásoknál tartanak a fizetésképtelen lakáshiteleseknek épülő családiház-program előkészítésében, de márciusban már megkezdődhet az első ütemben tervezett 80 ház megépítése - tájékoztatta Ócsa alpolgármestere az MTI-t.
Dátum: 2011-12-05 08:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175633
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:24:58.385084, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tHorváth Tamás elmondta: mivel korábban az érintett területen mezőgazdasági termelés folyt, a szeptemberben elfogadott területrendezési tervnek megfelelően jelenleg a terület átminősítését, termőföldből való kivonását végzik. Ennek feltétele a talajvédelmi és egyéb szükséges vizsgálatok elvégzése - tette hozzá. Elmondása szerint 2012. január közepén lehet elkezdeni a telekkialakítási eljárást, majd a közbeszerzés lezárása után márciusban megkezdődhet az első ütemben tervezett 80 ház megépítése. \xa0\xa0\xa0\xa0', 'A kormány augusztus közepén megjelent rendeletében nyilvánította nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé az Ócsa területén megvalósuló építési beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket. A beruházás építtetője a Belügyminisztérium, lebonyolítója és építési műszaki ellenőre a\xa0\xa0Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. Az építési program felelőse a belügyminiszter.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Az ócsai szociális lakásépítés a kormány rendelete szerint összesen minimum 66 hektáron történik. Ez tartalmaz közlekedési, intézmény- és zöldterületet is, továbbá 80-100 negyven négyzetméteres, 200-220 ötven négyzetméteres, 80-100 hatvan négyzetméteres, 35-55 hetven négyzetméteres, 20-25 nyolcvan négyzetméteres lakást, a hozzájuk tartozó ezer négyzetméter területű telkekkel, ahol házikerti növénytermesztésre kívánnak lehetőséget nyújtani.', '']