Elkészültek az építési beruházások közbeszerzési szabályai
A január első napján hatályba lépő új közbeszerzési törvény keret jellegű, amelyet kormányrendeletekbe foglalt szabályok töltenek ki - az építési beruházások részletes szabályairól szóló rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.
Dátum: 2011-12-05 08:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175634
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:24:58.727291, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tAz ajánlatkérőnek kötelező lesz árazatlan költségvetést csatolnia az ajánlati dokumentációhoz, amelyet az ajánlattevőnek ki kell töltenie. A tervezet az ebben található hibák korrigálását is szabályozza.Továbbra is csak olyan kivitelező indulhat tenderen, amelynek van felelősségbiztosítása. Ennek összegét a közbeszerzési felhívás tartalmazza, vagyis az ajánlatkérő dönti el.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Az alvállalkozói lánc nem lehet korlátlan. A fővállalkozó egy alvállalkozót, az pedig további egy szub-alvállalkozót alkalmazhat. Az ajánlattevő által megjelölt, első helyen álló alvállalkozó a munka legfeljebb 25 százalékát végezheti el. A második lépcsőn álló - egy vagy több - szub-alvállalkozó sem teljesíthet többet, mint a felette álló alvállalkozó által vállalt munka 25 százaléka. A szub-alvállalkozói szerződésekbe bele kell foglalni azt, hogy az ilyen cégek további alvállalkozókat nem foglalkoztathatnak.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A nettó 1 milliárd forint alatti szerződéseknél legalább 4 rész-számla állítható ki, míg afelett legalább 6 rész-számlát nyújthat be a vállalkozó. Az első rész-számla akkor állítható ki, ha az objektum - értékben mért - negyedrésze már elkészült. A műemléken végzett munkára speciális szakképesítést, illetve meghatározott referenciákat ír elő a rendelet tervezet.', '']