Egy lépés az ifjúságért
A Fidelitas hét országgyűlési képviselője a mai napon törvényjavaslatot nyújt be a Tisztelt Háznak a fiatalok sikeres életkezdésének támogatásáról - jelentette be keddi, Szijjártó Péterrel közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján Gyürk András.
Dátum: 2003-06-24 11:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12019
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:35.251666, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidelitas elnöke hangsúlyozta: a kormányváltás óta eltelt egy évben nem születtek a fiatalság helyzetén érdemben javító döntések.
- Tétlenség jellemzi a kormány ifjúságpolitikáját - mindössze egy minisztercsere történt, és más semmi - mutatott rá Gyürk András.
Hozzátette: a Medgyessy-kormánynak nincs ifjúságpolitikai koncepciója. Mindez azért kap különös jelentőséget, mert nem lehet az az ország versenyképes az Európai Unióban, amelynek fiatalsága sem versenyképes.
A fiatalok munkával kezdjék az életet
A Nemzedéki Minimum Program a fiatalok hatékony támogatása érdekében három területet érint, ezek: a pályakezdők munkahelyhez juttatása, az önálló lakással nem rendelkezők támogatása és a versenyképes tudás megszerzésének előmozdítása.
Gyürk András felhívta a figyelmet: a KSH adatai szerint az országban a munkanélküliségi ráta 6,2 százalék, míg a 15-29 évesek között 17,18 százalék. Ezért nagyon fontos, hogy a fiatalok munkával kezdjék az életet, és ne várjuk meg, amíg munkanélküliek lesznek.
- A pályakezdő fiatalok támogatása a 29. életévüket be nem töltött pályakezdők után járna, és a fiatalt alkalmazó munkaadót illetné. A támogatás a munkaadói járulék és a munkaadót terhelő egészségügyi hozzájáruláson keresztül valósulna meg, azok mértékéig, az alkalmazás kezdetétől számított egy évig - ismertette Gyürk András.
Csorbát szenvedett az otthonteremtési program
Szijjártó Péter hangsúlyozta: az önálló lakással nem rendelkezők támogatása azután nyert különös jelentőséget, hogy a kormány néhány héttel ezelőtti döntésével drasztikusan megszigorította a lakáshoz jutás feltételeit, az Orbán-kormány által elindított otthonteremtési programot lakáshitelezéssé változtatva.
Azért kell hatékonyabban fellépni a fiatalok lakhatási problémáinak kezelése területén, mert - az Ifjúság 2000 felmérés eredményei alapján - a 15-29 éves fiatalok mindössze 19 százaléka, tehát csak minden ötödik fiatal rendelkezik önálló lakással. A 25-29 évesek több mint fele, 50,6 százaléka lakik még mindig a szüleinél vagy rokonoknál - sorolta a Fidelitas alelnöke.
- A felmérés szerint minden harmadik fiatal a lakáshelyzetet tartja az ifjúság legégetőbb problémájának - hangsúlyozta Szijjártó Péter.
A Fidelitas által kidolgozott törvénytervezet adókedvezmény formájában támogatná a fiatalok lakásbérlését. A támogatást három éven keresztül vehetnék igénybe a 29. életévüket még be nem töltött fiatalok, a lakásbérleti díj 50 százaléka, maximum havi 30 ezer forint erejéig.
Versenyképesebb tudás
Egyre inkább digitalizálódik a világ, ezért van egyre nagyobb szükség az internet használatára. A világháló nyújtotta ismeretekkel ugyanis a fiatalok versenyképesebb tudáshoz jutnak. Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra: a háztartások internet-hozzáférése jócskán elmarad Európa más országaihoz képest. Míg Dániában 60, Hollandiában és Svédországban 57, addig Magyarországon csak a háztartások 7 százaléka rendelkezik internettel.
- Ezért a Fidelitas azt javasolja, hogy vezessék be az internet-előfizetés után igénybe vehető adókedvezményt, amely a 14-29 éves fiatalokat illetné. A támogatás analóg elérés esetén az előfizetési díj 50 százaléka, legfeljebb évi 35 ezer forint, szélessávú hozzáférés esetén pedig az előfizetési díj 75 százaléka, maximum évi 75 ezer forint lenne.
Abban az esetben, ha a fiatalnak nincs adóköteles jövedelme, a Fidelitas javaslata lehetővé teszi, hogy a szülő, illetve gondviselő vegye igénybe a kedvezményt. A javaslat az elérés szerint differenciál, mégpedig azért, hogy minél nagyobb számban használják Magyarországon is a szélessávú internet-elérést.
Egy lépés az ifjúságért
Gyürk András elmondta: bíznak benne, hogy még a nyáron sor kerül a törvényjavaslat társadalmi vitájára, így az akár már az őszi ülésszak első napján az Országgyűlés elé kerülhet. Elmondta azt is, hogy csütörtökön Gyurcsány Ferenc ifjúsági miniszterrel tanácskoznak a témában, és kérik a törvényjavaslat támogatását.
- Itt az ideje, hogy a kormány tegyen egy lépést az ifjúság érdekében - hangsúlyozta a Fidelitas elnöke.
Szijjártó Péter hozzátette: a törvényjavaslat költségvetési vonzata nem nagyobb, mint a Miniszterelnöki Hivatal új irodabútorainak és a Gripen vadászrepülőgépek utántölthetővé tételének költsége.
fidesz.hu