Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Előrehaladott tárgyalások egy új nemzeti légitársaságról

Fellegi Tamás ismertetése szerint előrehaladott, komoly tárgyalások folynak európai befektetőkkel egy új, Budapest-központú magyar nemzeti légitársaság létrehozásáról, amelyről a részvényesi megállapodás akár már jövőre megszülethet.


Dátum: 2011-12-05 17:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175665
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:25:09.719442, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA nemzeti fejlesztési miniszter a Malév jelenlegi helyzetéhez vezető okokat összegző Fehér könyvet bemutatva hétfőn Budapesten elmondta: "azt remélem, hogy lesz egy részvényesi megállapodás, a végső megállapodás pedig a európai bizottsági határozat publikálásakor, 2012 tavaszára várható". Az esetleges befektetőkről Fellegi Tamás annyit mondott: nem beszélhet róluk, mert tőzsdén jegyzett társaságok. Hozzáfűzte: olyan befektetőre van szükség, amelyek a politikai,turisztikai elvárásokat is teljesítik.

\xa0\xa0\xa0

A miniszter közlése szerint szóbeli megállapodást kötött Joaquín Almuniával, az Európai Unió versenyjogi biztosával arról, hogy ameddig nem zárul le az EU versenyjogi és tiltott állami támogatással kapcsolatos vizsgálata a Malévnál, és nem jelenik meg az ezzel kapcsolatos határozat, addig a légitársaságot nem adja el a magyar kormány.

\xa0\xa0\xa0

Fellegi Tamás kérdésre válaszolva azt mondta: nincs B-terv a Malév ügyében. Hozzátette: nem véletlen, hogy a 2012. évi költségvetési törvényjavaslatban nem szerepel a Malév neve, a már\xa0 említett, Budapest-központú nemzeti légitársaság koncepciója miatt.\xa0A miniszter az uniós vizsgálat esetleges eredményét előrevetítve azt mondta, hogy a lehetséges több tízmilliárd, vagy akár 100 milliárd forint visszafizetését a Malév nem tudná teljesíteni.

\xa0\xa0\xa0

Fellegi Tamás beszámolt arról is, hogy a Hainan kínai légitársasággal megakadtak a tárgyalások. A kínai cég új légitársaság alakításáról készített üzleti tervet, de ez a magyar-kínai tárgyalásokon nem volt napirenden. A Hainan Demján Sándor magyar üzletemberrel írt alá szándéknyilatkozatot többek között a légügyi együttműködésről, s ha ez megindult volna, akkor a magyar kormány azt támogatta volna\xa0 - mondta a miniszter.

\xa0\xa0\xa0

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kiadásában készült Fehér Könyv foglalkozik azzal, hogy a kormány az elmúlt másfél évben mit tett a Malév fennmaradásáért, mivel azt makrogazdaságilag egyértelműen indokoltnak tartja. Ugyanakkor részletezi azokat a lépéseket is, amelyek eredményeként a Malév a jelenlegi nehéz pénzügyi helyzetbe jutott. A miniszter közölte: Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztossal együtt keresik a polgári és büntetőjogi felelősöket is.

\xa0\xa0\xa0

A hibák közé sorolta Fellegi Tamás a flotta meggondolatlan átalakítását, amelynek pénzügyi terhei mostanra jelentősen nőttek, mert a karbantartási tartalék hiánya 120 millió dollárra nőtt. Beszélt a Malév vagyonának "kiárusításáról", s ebből a Hyatt Regency szállodában lévő tulajdonrész, a londoni Heathrow repülőtéren meglévő résidő, és az üzemanyag üzletág eladását emelte ki.', 'Szavai szerint a "felelőtlen" privatizáció tovább rontotta a helyzetet, mert Borisz Abramovics és magyar "strómanjai" úgy vették meg a Malévet, hogy visszaterhelték a fizetési kötelezettségeket a magyar légitársaságra. Abban sikerült viszont megállapodni a Malévot korábban finanszírozó orosz Vnyesekonombankkal, hogy a Malév és a bank közötti 112 millió eurós elszámolást külön kezelik, ez nem lesz akadálya a Malév esetleges privatizációjának.']

Kapcsolódó elemek