Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Semjén: Begyógyítottuk a "lelki Trianont"

A dolgok természetes állapota állt helyre azzal, hogy a határon túliak is magyar állampolgársághoz juthatnak – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában.


Dátum: 2011-12-06 09:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175678
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:25:14.821260, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Arra a kérdésre, hogy a 2010-es választási kampányban miért titkolták a kormánypártok a kettős állampolgárságra vonatkozó terveket, Semjén Zsolt azt válaszolta: mióta az eszét tudja, mindig is arról beszélt, hogy nincs A és B típusú állampolgárság, vagyis nem állhat elő olyan, hogy a magyarországi magyar állampolgárok szavaznak, a külhoni magyar állampolgárok pedig nem szavaznak. Mindig amellett voltak, hogy a határon túliak kapjanak szavazati jogot, csak annak formáját majd a választójogi törvényben rendezzék, nem pedig az állampolgársági törvényben.

Beszélt arról is, hogy év végére meglesz a 200 ezer magyar állampolgárságot igénylő, és tömegesen, katarzissal zajlik az eskütétel részint a nagykövetségeken, részint a magyarországi önkormányzatoknál.

Kapcsolódó elemek