Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyilvántartást vezetnek a hadköteles férfiakról

Olyan nyilvántartási rendszer kialakításáról rendelkezett a parlament hétfőn, amelyben a nagykorú, itteni lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárságú férfiaknak a katonai szolgálat teljesítéséhez, a sorozáshoz és a behíváshoz szükséges adatait vezetik majd.


Dátum: 2011-12-06 09:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175679
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:25:15.218361, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Hende Csaba honvédelmi miniszter javaslatára elfogadott előterjesztés indoklása szerint bár békeidőben megszűnt a hadkötelezettség, lehetőség van arra, hogy rendkívüli állapotban automatikusan, megelőző védelmi helyzetben pedig az Országgyűlés döntésével újra bevezessék. A tárcavezető szerint ugyanakkor a hadkötelezettség teljesítésére a katonai igazgatás szerveinek fel kell készülniük, és ennek része lesz a nagykorú, Magyarországon élő állampolgárok törvényben szabályozott adatainak nyilvántartása. Ennek érdekében a jogszabály 2012. január 1-jével létrehozza a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokságát, a honvédség katonai igazgatási és központi adatfeldolgozó szervét.

A jogszabály alapján békeidőben a hadkötelesek nyilvántartása az állami szervek és más jogi személyek által vezetett adatok alapján történik majd, az állampolgárokat azonban nem kötelezik adatszolgáltatásra. A parancsnokság a nyilvántartás összeállításához a személyiadat- és lakcímnyilvántartási központból, továbbá a rendvédelmi, illetve a rehabilitációs szakértői szervektől gyűjt be adatokat, a katonai szolgálatra való alkalmasság megállapítása érdekében pedig a kezelőorvosoktól kér egészségügyi adatokat.

Újdonság, hogy a sorozás előkészítése érdekében a sorozó szakfőorvos már békeidőben megállapítja a férfiak előzetes egészségi alkalmasságát. A törvény emellett meghatározza a hadköteleseket terhelő megjelenési kötelezettséget, illetve a sorozás szabályait. Sorozást ugyanakkor csak a hadkötelezettség bevezetését követően tarthatnak. A törvény egyébként úgy határozza meg a behívhatósági korhatárt, hogy a honvédségnél hivatásos, szerződéses vagy önkéntes tartalékos katonai szolgálatot teljesítettek esetén az a katonai szolgálat felső korhatára, más hadkötelesek és a potenciális hadkötelesek esetében pedig annak az évnek az utolsó napja, amelyben az érintett a negyvenedik életévét betölti. A hétfői szavazáson a törvény elfogadását 297 - fideszes, kereszténydemokrata és szocialista - képviselő támogatta, 18 politikus - köztük az LMP-sek és a Demokratikus Koalícióhoz tartozók - ellenezték, a Jobbik-frakció pedig tartózkodott.

Kapcsolódó elemek