Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Font: Jól teljesít a mezőgazdaság

Font Sándor napirend előtti felszólalásában arról beszélt, hogy a mezőgazdaság jelentős teljesítménnyel járult hozzá a gazdaság egészének teljesítményéhez, bár kivéreztetett állapotban vette át az ágazatot tavaly a Fidesz vezette kormány.


Dátum: 2011-12-06 09:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175683
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:25:16.835667, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Font Sándor konkrét kormányzati intézkedéseket sorolva úgy ítélte meg, hogy sikerült megállítani a hanyatlást, de - tette hozzá - új lépésekre szeretnék sarkallni a kormányt, amelyet támogatni fognak például az új földtörvény megfogalmazásában, a feldolgozóipar megerősítésében, továbbá abban, hogy az áfacsalókat távolítsák el a mezőgazdaságból és hogy a magyar termelők közvetlenül eljussanak a fogyasztókhoz.

Kapcsolódó elemek