Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bajban a tojástermelők

A magyar tojástermelők általában csak önköltség alatt tudják értékesíteni a tojást - hangzott el a Magyar Tojóhibrid Tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének sajtótájékoztatóján kedden, Budapesten.


Dátum: 2003-06-24 14:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12023
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:36.552553, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Baromfi Termék Tanács tagszervezetének rendezvényén elmondták: a tojástermelők elsősorban azért vannak bajban, mivel a globális húspiaci válsággal összefüggésben szinte lehetetlen levágatni a selejttyúkokat. (Ezek az állatok befejezték az úgynevezett - 52 hetes - tojóciklust.)

Az elmúlt évben összesen 4,5-5 millió selejttyúkot kellett volna vágóhídra küldeni, ám ebből az állományból csak 350 ezret vágtak le. Ebben az évben a kétmillió selejttyúkból 300 ezer került vágóhídra.

A különbözetet a termelők kénytelenek élőállat-kereskedőknek értékesíteni, illetve élő állatként közvetlenül a lakosságnak eladni. Az ilyen tyúkok később a ház körül, illetve a kisebb üzemekben tovább tojnak, így rontják a termelők piaci esélyeit.

Magyarországon évente mintegy 2,8 milliárd tojást fogyasztanak az emberek. Az elfogyasztott tojások csak mintegy felét állítják elő az intenzív tojástermeléssel foglalkozó gazdaságok. A többi általában a kisebb üzemekből és a kisgazdaságokból ellenőrizetlenül jut a piacra - mondta a sajtótájékoztatót megelőzően Bokros Zsigmond, a tojásszövetség intézőbizottságának tagja.

Ezért szorgalmazzák a tojástermelők, hogy az érvényben lévő előírásokat, főként az élelmiszerkönyv szabályait szigorúbban ellenőrizzék a hatóságok. A Magyar Élelmiszerkönyvben pontos előírások vannak a tojás forgalomba hozataláról - állítják a szakemberek.

Piaczavaró tényező szerintük még az is, hogy további 500 millió tenyésztojás kerül piacra évente, amelyből szintén étkezési tojásként adnak el egy bizonyos hányadot. Ám ezt a mennyiséget nem lehet ténylegesen meghatározni, mivel ez jórészt attól függ, hogy megéri-e vágócsirkét tartani.

Bokros Zsigmond kiemelte: napjainkban egy tojás átlagosan 9,5 forintba kerül, míg az önköltsége 12,5 forintot tesz ki. Így egy-egy tojáson jelenleg a tojástermelők ráfizetése mintegy 3 forint.

Bokros Zsigmond szerint a valós tojásár jelenleg 5-15 forint között ingadozik darabonként.

A tojásszövetség intézőbizottságának tagja ugyanakkor a termelők összefogását sürgette, véleménye szerint állami segítségre leginkább az úgynevezett selejttyúkok levágatásában lenne szükség.

A sajtótájékoztatón a piaci gondok mielőbbi orvoslását, valamint a csekély jövedelmezőség és az importfenyegetettség elleni küzdelmet tartották a legfontosabbnak az ágazati szakemberek.

A hamarosan bevezetendő EU-szabályozás, amely együtt jár az állatjóléti, továbbá a forgalmazási és környezetvédelmi, valamint az infrastrukturális beruházásokkal, igen jelentős anyagi terhet ró majd az ágazatra - hangoztatták a tájékoztató résztvevői.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek