Olcsóbbá válik a kormányzati informatika
Olcsóbb lesz január elsejétől az elektronikus kormányzati gerinchálózat működtetése, amennyiben a Parlament elfogadja Koszorús Lászlónak, a Fidesz Infokommunikációs Munkacsoport vezetőjének törvénymódosító javaslatát. Ma kezdődik a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosítás részletes vitája, amely elősegíti a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat végleges kialakítását - olvasható a munkacsoport portálunkhoz kedden eljuttatott közleményében.
Dátum: 2011-12-06 18:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175717
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:25:28.776365, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint írják: az elmúlt időszakban a kormányzat külső piaci szolgáltató bevonásával biztosította a kormányzati hivatalok és háttérintézmények infokommunikációs ellátását, ami mintegy 10 milliárd forintjába került az államnak. A Fidesz Infokommunikációs Munkacsoportjának már a választások előtt célkitűzése volt, hogy ezt a forrást a külső szolgáltatás állami cégbe szervezésével a kormány hatékonyabban használja fel, ezáltal a szolgáltatás olcsóbb legyen az ország számára.
Január elsejétől a Magyar Villamos Művek biztosítja majd a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat működését, az internetellátást és a hivatalok közti adat- és telekommunikációt. Az ezt szolgáló infrastruktúra, az optikai hálózat valamint a végberendezések is az MVM tulajdonában vannak, illetve az MVM bővíti azokat a szükséges mértékben. Az állami szerepvállalás a Munkacsoport véleménye szerint nemzetbiztonsági kérdés is egyben.
A Fidesz Infokommunikációs Munkacsoportja a jövőben is támogatja, hogy a költséghatékonyság érdekében az állam számára dedikált, egyébként is kritikus feladatokat külföldi tulajdonú cégek helyett állami vállalatok végezzék - zárul a közlemény.