Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szerdán találkozik Fellegi Irina Ivascsenkóval

Szerdán találkozik Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Irina Ivascsenkóval, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) budapesti képviseletének vezetőjével - jelentette be a nemzeti fejlesztési miniszter hétfőn Budapesten.


Dátum: 2011-12-07 08:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175722
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:25:30.722492, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fellegi Tamás szerint informális tárgyalások folynak addig, ameddig a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság, valamint a magyar kormány mandátumot ad a tárgyalódelegációknak, ami 2012 januárjának első napjaiban várható. A Nemzetgazdaság Minisztérium november 17-én közölte, hogy az IMF szokásos éves gazdaságpolitikai konzultációjának keretében a kormány megkezdi a tárgyalásokat egy új típusú együttműködésről a Nemzetközi Valutaalappal. Egy nappal később Matolcsy György kezdeményezte hivatalosan az IMF és az Európai Unió Bizottságának Budapesten tartózkodó delegációjával egy új típusú pénzügyi megállapodás megkötését.

A kormány november végén a hivatalos IMF delegáció vezetőjének Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési minisztert nevezte meg, tagjai pedig Pleschinger Gyula pénzügypolitikáért felelős államtitkár és Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke. A jegybank az MTI-vel közölte, hogy az IMF tárgyalásokon a Magyar Nemzeti Bankot Simor András jegybankelnök, Karvalits Ferenc alelnök, illetve egyes részletkérdésekben az érintett szakértők képviselik majd.

Kapcsolódó elemek