Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hétfőn dönt a Fidesz a külhoni egyéni választókerületekről

Jövő hétfőn dönt a Fidesz-frakció a választójogi törvényhez benyújtott módosító javaslatokról, így Kövér László házelnök azon indítványáról is, amely külhoni egyéni választókerületet hozna létre - mondta Gulyás Gergely szerdán, az alkotmányügyi bizottság ülése után az MTI-nek.


Dátum: 2011-12-07 12:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175737
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:25:36.117275, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tAz előterjesztőket képviselő fideszes politikus a bizottsági vitában elmondta: még nem alakították ki álláspontjukat a házelnök javaslatáról, amely lehetővé tenné, hogy a határon túl élő magyar állampolgárok ne csak listára, hanem egy külhoni választókerületben egyéni jelöltre is szavazhassanak. Azaz - magyarázta - nincs döntés arról, hogy számukra is biztosítsák-e a választójog teljességét.

\xa0\xa0\xa0

Ezzel kapcsolatban az MTI-nek nyilatkozva Gulyás Gergely hangsúlyozta: a január 1-jén életbe lépő alaptörvény lehetőséget ad arra, hogy a választójog teljességét magyarországi lakóhelyhez kössék, így a kormánypárti frakciónak most politikai döntést kell hoznia arról, hogy ezt teszik-e.\xa0Arra a kérdésre, hogy ha a határon túl élő magyaroknak is két szavazatot biztosítanak, elképzelhetőnek tart-e más megoldást, mint amit Kövér László javasol, nemmel felelt, véleménye szerint ebben az esetben az egyetlen külhoni választókerület kialakítása kivitelezhető.

\xa0\xa0\xa0

Gulyás Gergely szerint - bár ezt nehéz megjósolni - a házelnök kezdeményezése feltehetően négy-öt, a határon túli egyéni választókerületben megszerezhető mandátumot eredményezne a parlament 199-es létszámán felül. Felvetette ugyanakkor, hogy talán jobb megoldás lenne, ha a mandátumszerzés feltételeit másképp határoznák meg.', 'Kövér László javaslata értelmében ugyanis az juthatna képviselői helyhez a külhoni választókerületben, aki legalább annyi voksot gyűjtött, mint a legkevesebb szavazatszámmal magyarországi egyéni képviselői helyet szerző jelölt. Gulyás Gergely szerint viszont igazságosabb lenne, ha a mandátumot szerző hazai egyéni képviselők eredményének átlaga lenne az irányadó. Aláhúzta azonban, hogy először az említett elvi döntést kell meghozni a külhoni választókerület kialakításáról vagy elvetéséről.

\xa0\xa0\xa0

A kormánypárti képviselők egyébként az alkotmányügyi bizottságban megosztották szavazataikat, a testület így 9 igen szavazattal, 4 ellenében, 11 tartózkodás mellett nem támogatta a házelnök indítványát, ahogyan - Csonka Ernő, a területi közigazgatásért és választásokért felelős helyettes államtitkár tájékoztatása szerint - a Közigazgatás és Igazságügyi Minisztérium sem.', 'A javaslat ugyanakkor megkapta az egyharmados támogatást, így a parlament mindenképp szavazhat róla.\xa0Az ülésen egyébként több kormánypárti politikus, köztük Salamon László (KDNP) bizottsági elnök és Turi-Kovács Béla is amellett érvelt, hogy a határon túl élő magyarok az itt lakókhoz hasonlóan egyéni jelöltekre is szavazhassanak.

\xa0\xa0\xa0

Támogatta ugyanakkor a bizottság Kövér László házelnök azon javaslatát, amely alapján a nemzetiségek egy közös listát állíthatnának. A választójogi törvény fideszes előterjesztőit képviselő Gulyás Gergely - bár egyelőre ennek támogatásáról sem nyilatkozott - azt mondta: az indítvány segítené a nemzetiségek mandátumszerzését azzal, hogy az egyébként elvesző töredékszavazatokat is beszámítaná. E módosítással kapcsolatban ugyanakkor több kormánypárti képviselő is kérdésesnek nevezte, hogy a kisebbségek meg tudnak-e egyezni a közös listaállításról.

\xa0\xa0\xa0

Gulyás Gergely a vitában arra is kitért: készek támogatni, hogy az általuk javasolt ezerötszáznál kevesebb ajánlószelvényt kelljen összegyűjteniük az egyéni jelölteknek, de Karácsony Gergely (LMP) indítványát, amely ötszázra csökkentené a szükséges cédulák számát, ellenezte, mondván, hogy így valós társadalmi támogatottsággal nem rendelkező jelölteknek is esélyt adnának az indulásra.']

Kapcsolódó elemek