Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Soltész: A társadalom alapja az összefogás

Soltész Miklós államtitkár és a magyar jégkorong-válogatott három játékosa ajándékozta meg a balassagyarmati Reménysugár Otthon lakóit szerdán: az ellátottak speciális ágyakat, cipőket, ruhákat, Mikulás-csomagokat és plüssállatokat kaptak a vendégektől.


Dátum: 2011-12-07 13:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175744
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:25:38.355624, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A súlyos értelmi fogyatékos és halmozottan sérült gyerekeket ellátó Reménysugár Otthont már harmadszor keresték fel a válogatott jégkorongozók, szerdán Svasznek Bence, Majoross Gergely és Holéczy Roger érkezett Balassagyarmatra hatalmas táskákkal.

Tavaly mikuláskor is ajándékoztak a csapat tagjai, májusban pedig azokat a plüssállatokat vitték el a gyerekeknek, amelyeket a Dobj egy macit elnevezésű jótékonysági akcióban gyűjtöttek össze.

A programot szervező Péter Emese elmondta, a hokisok ezúttal nem gyűjtöttek, a csapat tagjai maguk vásárolták a kicsiket megörvendeztető meglepetéseket. A sportolók meglátogatták az ágyban fekvő betegeket, bementek a csecsemőkhöz is, segítettek kibontani a kicsiknek a csomagokat, pótolták a nagy forgatagban elveszett ajándékokat.

Nevükben Majoross Gergely úgy fogalmazott, örülnek, ha segíthetnek, és felelősségüknek tartják, hogy tovább adjanak a rájuk háruló figyelemből. "Örülünk, ha a sport ilyen módon segíteni tud egy nemes célt" - mondta.

Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális-, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára azt a pályázaton nyert négy elektromos ágyat és a hozzájuk tartozó, a felfekvést megelőző matracokat adta át, amelyek egyaránt megkönnyítik az otthon betegeinek és gondozóinak életét. Az ágyakat működtető motorokat a szegedi börtönben állítják elő. Az államtitkár azt is bejelentette, hogy folytatják a pályázati programot.

Soltész Miklós megköszönte az intézmény dolgozóinak, amit a kicsi gyerekekért, a fogyatékos gyerekekért és felnőttekért és a magukra maradt édesanyákért tesznek, az otthon ugyanis tíz férőhelyes anyaszállót is működtet. Mint fogalmazott, az az erő, ami a pályán megjelenik, azt is mutatja, hogy a társadalom alapja az összefogás, és üzenetértékűnek nevezte, hogy mindazok, akik megtehetik, segítenek a rászorultaknak.

"Annyi mindent kell megköszönnöm, hogy számolom az ujjaimon, nehogy valami kimaradjon" - mondta Fehér Edit, az otthon igazgatója. "A tárgyi dolgok itt maradnak, de itt marad az is, ami nem kézzelfogható: a szeretet" - tette hozzá.

Kapcsolódó elemek