"Minden átlátható és világos legyen" + videó
A látszat és a valóság között végre harmóniát kellene teremteni. Kell, hogy annyi bátorsága legyen a törvényhozásnak, hogyha rendet akar az országban - ha tiszta és átlátható viszonyokat szeretne, ha elvárja az adófizető polgárok közösségétől, hogy jogkövető magatartást tanúsítsanak, betartsák az adójogszabályokat, és egy új kultúra legyen Magyarországon, ami a közpénzek felhasználását illeti - rendezze az országgyűlési képviselők javadalmazását érintő kérdést - jelentette ki Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a témát érintően csütörtök reggeli felszólalásában.
Dátum: 2011-12-08 09:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175756
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:25:42.764178, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országgyűlés működési feltételeire, az országgyűlési képviselők megválasztására, működési feltételeire, javadalmazására vonatkozó szabályok olyan kétharmados szabályok, amelyek a parlament működését alapjaiban határozzák meg - kezdte felszólalását Lázár János, hozzáfűzve, az utóbbi kérdéskör nagymértékben járult hozzá ahhoz, hogy a törvényhozó testület tekintélye az elmúlt húsz évben inkább csökkenjen, mint növekedjen, és a honatyák társadalmi megítélését is befolyásolta.
A demokratikus jogállamok fontos kérdése, hogy a törvényhozók hogyan illeszkednek a társadalomba – folytatta az előző gondolat kapcsán a Fidesz frakcióvezetője, emlékeztetve, a parlamentben már számos vita zajlott a képviselők javadalmazását illetően, nemcsak az utóbbi húsz, hanem az elmúlt száz évben is.
Lázár felidézte, a rendszerváltáskor 39 ezer forint volt országgyűlési képviselők bruttó fizetése, ma ez az összeg több mint 230 ezer forint. Ezzel kapcsolatban azt mondta, a képviselőknek "az elmúlt húsz évben tanúsított képmutatása és farizeus magatartása" nagymértékben járult hozzá a róluk kialakított negatív társadalmi véleményhez. Hozzátette: a képviselői javadalmazást illetően egy olyan rendszert sikerült életben tartani - időnként a pártok konszenzusa révén - amely nem átlátható, holott az adófizetők egyik legfontosabb elvárása napjainkban, hogy minden egyes törvényhozásra költött adóforinttal el kell tudni számolni. Ez a rendszer a képviselőket sokszor trükközésre, a szabályok kikerülésére biztatta - mutatott rá a fideszes politikus.
Kitért rá, 2002-ben a parlamenti képviselők számlával való tételes elszámolási kötelezettségét az előző kormányzatok megszüntették.
Hangsúlyozta, az országgyűlési képviselők javadalmazási rendszerének garantálnia kell a honatyák egzisztenciális függetlenségét, vagy legalábbis törekednie kell erre. Amíg ilyen rendszer nincs, addig – Lázár szavai szerint – nehezen várható el, hogy a társadalom tagjai jogkövető magatartást tanúsítsanak. A látszat és a valóság között végre harmóniát kellene teremteni. Kell, hogy annyi bátorsága legyen a törvényhozásnak, hogyha rendet akar az országban - ha tiszta és átlátható viszonyokat szeretne, ha elvárja az adófizető polgárok közösségétől, hogy jogkövető magatartást tanúsítsanak, betartsák az adójogszabályokat, és egy új kultúra legyen Magyarországon, ami a közpénzek felhasználását illeti - rendezze az országgyűlési képviselők javadalmazását érintő kérdést – szögezte le a kormánypárti képviselőcsoport vezetője.
Felhívta a figyelmet, szeretné, ha az ellenzék a populáris kritikák megfogalmazása után építő jellegű észrevételekkel segítenék ennek a javaslatnak törvényben való megszületését.
Egy parlamenti képviselő egzisztenciális függetlensége megköveteli, hogy trükközésre se szüksége, se lehetősége ne legyen – húzta alá Lázár János hozzátéve, nézete szerint egy átlátható fizetési rendszerrel a parlament társadalmi megítélése, tekintélye helyreállítható.
Emlékeztetett, az elmúlt években több tisztességes kísérlet történt a jövedelmezési rendszer rendbetételére, de ezek csak részeredményeket értek el. Lázár János elmondta, fideszes képviselőtársaival arra tesznek javaslatot, hogy egyszer és mindenkorra megállapítsák azt a szintet, ahol a parlamenti képviselők javadalmazása egy közigazgatásban, közszolgálatban tevékenykedő tisztségviselő felelősségével párhuzamba állítható.
Ezzel összefüggésben Lázár ismertette, javaslata szerint a mindenkor helyettes államtitkárnak megfelelő javadalmazásban - ami jelenleg valamivel kevesebb, mint bruttó 750 ezer forint - részesülne minden országgyűlési képviselő, hiszen - mint mondta - az említett tisztségek ugyanakkora felelősséggel járnak.
Lázár János szerint az Országgyűlésnek nem lehetősége, hanem kötelessége a jelenlegi válságos helyzetben átlátható viszonyokat teremteni a képviselői javadalmazást illetően, hiszen ha egyéb fontos területeken is rendet tesznek, akkor ebben a szimbolikus jelentőségű témában is döntést kell hozni.
Arról is beszélt, a javaslat részletesen foglalkozik azzal, hogy a Ház alelnökeinek, a frakcióvezetőknek, ezek helyetteseinek, a bizottsági elnököknek, egyéb tisztségviselőknek milyen feladatuk, felelősségük van, és ehhez milyen bér társul.
A kormánypárti képviselőcsoport vezetőjének véleménye szerint, miután az Országgyűlés döntése értelmében 2014-től 200 fős lesz a parlament, megfontolás tárgyát képezi, hogy a képviselők személyes jövedelmi viszonyai mellett a megfelelő munkafeltételeket hogyan biztosítsák. A munkafeltételeket eddig a törvényhozás elhanyagolta, a képviselőknek sokan nehezebb körülmények között, kevesebb szakértővel, szakmai lehetőséggel és infrastruktúrával kellett végezniük a munkájukat, ahhoz képest, amire egyébként szükségük lett volna. A fideszes politikus kitért rá, az új, 200 fős parlamentben 100-110 egyéni parlamenti képviselő lesz, jóval kevesebb listás képviselőnek jóval több munkája lesz, ezért elmondható, a parlamenti képviselői munka lényegében semmi mással nem egyeztethető össze, a tudományos tevékenységet leszámítva minden más tevékenységgel összeférhetetlen.
Lázár János elmondása szerint ebből adódóan sokkal alaposabb szakértői munkára, sokkal több egyéni felelősségre lesz szükség. Kiemelte, a szakmai munka megteremtése fontos követelmény, ezért tettek javaslatot arra, hogy a parlamenti képviselők munkafeltételei javuljanak, akár infrastruktúrára, akár logisztikára, akár szakértői bázisra vonatkoztatva.
A Fidesz frakcióvezetője szerint minden önkormányzatnak érdeke az, hogy a parlamenti képviselőkkel szoros kapcsolatot tartsanak fenn. Elmondta, ha rendeznék az országgyűlési képviselők elhelyezésének feltételeit, választókerületi vagy szakmapolitikai munkafeltételeit, illetve az őket segítő munkatársak létszámát, ezen feltételek biztosításával véget vetnének a képviselőket érintő „kiszolgáltatottság időszakának”.
Tisztességes munkát csak akkor lehet elvárni bárkitől is, ha tisztességes munkafeltételek állnak rendelkezésre – jelentette ki az előző gondolat kapcsán a frakcióvezető, aki a gépjárműhasználat, az utazási költségtérítés, a lakhatás biztosításával kapcsolatos kérdéseket is kiemelt fontosságúnak nevezte. Ennek jegyében - megfogalmazása szerint - az a legfontosabb, hogy „minden átlátható és világos legyen”.
A fideszes honatya ismertette, olyan rendszerre próbáltak javaslatot tenni, amely biztosítja a személyes gépjármű-használatot, a tömegközlekedési eszközök igénybevételét, és egyértelmű elszámolási viszonyokat teremt. Úgy folytatta, a nyilvánosság kontrolljának jegyében javasolták azt, hogy az Országgyűlés Hivatala által, a közbeszerzési eljáráson lebonyolított üzemenyagkártya-tender keretében, a képviselők közül, aki igényli, kapjon üzemanyag kártyát.
A politikus felszólalásának végén arról beszélt, az átláthatóság érdekében el kell határolni egymástól a fizetés és a munkafeltételek biztosításának kérdését, és az utóbbi esetében mindenfajta visszaélés lehetőségét meg kell szüntetni .
A lakhatással kapcsolatban Lázár János elmondta, az a cél, hogy az Országgyűlés Hivatala - a különböző számonkérhetőségi szabályoknak megfelelően - biztosítson lakást vagy szálláslehetőséget a képviselőknek.