Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

114 előterjesztés kerül a kormány elé az első félévben

A kormány jövő évi első féléves munkatervében 114 előterjesztés szerepel; az ütemezést is tartalmazó munkaterv szerint májusban tárgyalják majd a legtöbb javaslatot.

Dátum: 2011-12-08 09:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175757
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:25:43.110158, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a kabinet februári ülésein tárgyalnak majd a járások kialakításáról, valamint a büntető törvénykönyvről. Az egyik márciusi ülésén tárgyalhatja a kormány a nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló kormányrendelet módosítására készített előterjesztést.

Áprilisban kerülhet a kormány elé a polgári törvénykönyvről szóló előterjesztés, s erre a hónapra ütemezik a választási eljárásról szóló törvény módosítására készített tervezet megvitatását. Egy júniusi ülésen tárgyalja majd az egységes földkódex tervezetét a kormány. A januártól június 30-ig terjedő időszak kormányzati munkaterve alapján a legtöbb munka a törvény-előkészítésben a közigazgatási és igazságügyi, valamint a nemzeti fejlesztési tárcára vár.

Kapcsolódó elemek