Sándor György kapta az idei Karinthy Gyűrűt
Humoralista - a szójáték akár a Karinthy Frigyes Emlékgyűrű névadójától is származhatna, de ezt az idei díjazott Sándor György szokta mondani magáról. A gyűrűt 1975 óta minden évben, június 24-én, Karinthy Frigyes születésének évfordulóján osztják ki a szatirikus és humoros műfaj kimagasló alakjainak. Alapítója és adományozója a Magyar Rádió elnöke. Az idén életművéért Sándor György humoralista kapta a Karinthy Gyűrűt. Egész munkássága újat hozott a műfajba.
Dátum: 2003-06-24 14:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12027
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:37.719142, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
1964-ben az Egyetemi Színpadon jelentkezett első estjével. Művészi pályafutása különleges, egyéni stílust hozott. Szakított a kabaré hagyományokkal, és új, komikus eszköztárat dolgozott ki magának, írta róla a humorlexikonban Kaposi Miklós, a Rádiókabaré rendezője. Sándor György számos rádió- és televízió műsorban lépett fel. Járta az országot előadóestjeivel, melyekre tódultak az emberek. Saját közönsége van, mint ahogy ő is egyedi és egyéni stílust képvisel.
Méltán kapta Sándor György humoralista az idén a Karinthy Gyűrűt, hangzott el a méltatásban. Jó hír a Sándor György rajongóknak, hogy Meggyűrűztek című műsora június 28-án, szombaton 9 óra 45 perctől délig hallható a Kossuth Rádióban, Farkasházi Tivadar és Sinkó Péter bevezetőjével. A nyár folyamán pedig kéthetente, szombat délelőttönként a Petőfi Rádióban sugározzuk Sándor György önálló estjeit.
Forrás:radio.hu
fidesz.hu