Elindult az Egyszerű Állam Program
Megkezdődött a kormány által a közelmúltban elfogadott Egyszerű Állam Program végrehajtása, amelyben a vállalkozások adminisztrációs terheinek 500 milliárd forinttal történő csökkentése szerepel – mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára csütörtökön, sajtótájékoztatón Budapesten.
Dátum: 2011-12-08 13:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175778
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:25:50.637012, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ismertette: Magyarországon a vállalkozások adminisztrációs költsége meghaladja a GDP 10 százalékát, és ezzel jelentős hátrányban vannak más országok vállalkozóihoz képest, ahol ez az összeg a magyarországi harmadára tehető. Cséfalvay Zoltán beszámolt arról, hogy az Egyszerű Állam Program végrehajtása során 114 lépést határoztak meg a következő évekre, ezek hatására egy átlagos vállalkozás adminisztrációs terhe évi 3 millió forintról 500 ezer forinttal csökken. Cséfalvay Zoltán elmondta: a program kedvező a vállalkozásoknak és az államnak egyaránt, mert a felszabaduló forrásokat a gazdasági növekedés elősegítésére, a foglalkoztatás bővítésére lehet fordítani.
Az államtitkár kifejtette: a vállalkozások adminisztrációjának csökkentésében fontos, hogy ne legyen felesleges adatszolgáltatási kötelezettség, az engedélyeket a kormányhivatalok rövid idő alatt kiadják. A telephelyek létesítése, a különböző pályázati rendszerek egyszerűbbek lesznek. A versenyképesség növelésében az üzleti környezet átalakítása, a rugalmas foglalkoztatási rendszer létrehozása, a hatékonyabb állami működés megteremtése hoz eredményt – tette hozzá Cséfalvay Zoltán. A sajtótájékoztatón az NGM államtitkára megköszönte az érdekképviseletek munkáját, amelyet a program kidolgozásához adtak, és felhívta a figyelmet arra, hogy a megvalósítás követését a program honlapján lehetővé teszik. A munkában részt vevő érdekképviseletek elismeréssel szóltak az elfogadott programról.
Antalffy Gábor, a Kisosz ügyvezető elnöke kiemelte: a vállalkozások jövedelemtermelő képessége folyamatosan csökken, a működési feltételek megváltoztatásával lehet a cégek helyzetén segíteni. Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) ügyvezető társelnöke hangsúlyozta: a programot megvalósíthatónak tartják, és arra hívta fel a figyelmet, hogy az új jogszabályok alkotásakor ne keletkezzenek további vállalkozói terhek. Dávid Péter, az AmCham ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy az amerikai kamara többoldalas javaslatot adott a programhoz, amelyek többsége beépült az elfogadott dokumentumba. Szendrey Szilvia, a Joint Venture Szövetség ügyvezető igazgatója a vállalkozó teher csökkentésében fontosnak nevezte az állami szervek együttműködését, illetve azt, hogy ne legyenek ellenérdekeltek a program végrehajtásában. Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége elnöke rámutatott arra, hogy a fiatalok vállalkozói kedvének növeléséhez hozzájárulhat az adminisztrációs akadályok csökkenése. Mikola Gergely, a Brit Kereskedelmi Kamara elnöke kifejtette, hogy kamarájuk támogatja a versenyképességet növelő programot, mivel az adminisztráció csökkenésével felszabaduló forrásokat a növekedésre lehet fordítani.
Kérdésekre válaszolva Cséfalvay Zoltán elmondta: a 114 intézkedés döntő többsége 2012-ben valósul meg, a program végrehajtásáról megjelent kormányhatározatban a határidők, felelősökkel megjelölve szerepel. Az államtitkár megismételte, hogy a magyar gazdaság az európai gazdaságokhoz, főleg a németéhez erősen kapcsolódik, így a 2012. évi gazdasági növekedési előrejelzésnél a német jövő évi 0,9 százalékos növekedési prognózist vették figyelembe akkor, amikor 0,5-1 százalék közöttire teszik a jövő évi magyar gazdasági növekedést. Cséfalvay Zoltán nem kommentálta a nemzeti fejlesztési miniszter lemondását. Az államtitkár megerősítette, hogy folynak tárgyalások a tárca és a bankszövetség között, és hamarosan eredmény születhet.