Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Üres üzletek a Lehel Csarnokban

A hatmilliárd forint költséggel megépített Lehel Csarnokban - lassan másfél évvel az átadás után - sok üzlet üresen tátong. A problémával a XIII. kerületi önkormányzat képviselőtestülete legutóbbi ülésén, az önkormányzat tulajdonában lévő piacok működési rendjéről szóló rendelet módosítása kapcsán foglalkozott.


Dátum: 2003-06-24 15:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12029
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:38.346925, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az üres üzletek bizonyítják - most már letagadhatatlanul -, hogy a korábbi ellenzéki vélemény helyes volt, mikor azt mondtuk, hogy a Lehel Csarnok beruházás túlméretezett. Jól jelzi ezt, hogy a csarnok lassan másfél éve történt megnyitása óta számos üzlet üresen tátong. Ezt most, jó egy évet késve, az önkormányzat vezetése, a most elfogadott piac rendeletében úgy kívánja orvosolni, hogy a kevésbé forgalmas helyeken fekvő helyiségek esetében kedvezményes béreket állapít meg. Ezzel kapcsolatosan Pajtás Dénes önkormányzati képviselő fejtette ki a frakció álláspontját.

Az előterjesztés első olvasatra logikusnak látszik, viszont mikor a bérleti díjak táblázataihoz jutunk már korántsem az.

Egyetértek azzal, hogy a galérián üresen álló üzlethelységeket valamilyen ösztönző rendszerrel hasznosítani kell, de a javasolt bérleti díjak - kihangsúlyozva, hogy használatba vételi díj megfizetése nélkül - bizonyos célcsoportokat erősen kedvezményeznek.

A díjtábla nem az alapdíjjak valamilyen szorzóval való megszorzásával készült, hanem főleg az élelmiszerkereskedőket nagyon hátrányos helyzetbe kényszerítő, differenciált tarifával.

Például ha valaki iparcikk jellegű kereskedelemre normál alapon bérel helyiséget és megfizeti a használatba vételi díjat is, akkor bérleti díja 5,000Ft/m2/hó. Viszont amennyiben a javaslat alapján, a galérián bérel ugyanazon tevékenységre helységet, ahol nem fizet használatba vételi díjat, akkor bérleti díja 4,000Ft/m2/hó lesz. Ugyan ezen bérleti díj arányok, például egy zöldség - gyümölcs kereskedő esetén, 750 valamint 2,200 Ft.

Tehát a galérián bérlő iparcikk kereskedő az alapdíj 80%-át fizeti, míg a zöldség kereskedő esetében közel 300%-os bérleti díjat kell viselnie.

Ennél még durvább az aránytalanság egyéb kereskedelmi és szolgáltató tevékenység esetében. Itt a galérián bérlő, mindössze 55%-át fizeti a földszinten bérlővel szemben.

Felmerül még egy kérdés a jelenleg már a galérián bérlőkkel kapcsolatban. A most bevezetendő bérleti díjjak csak új bérlőkre vonatkoznak, így előfordulhat hogy két egymás mellett levő, de hasonló tevékenységet végző üzlet teljesen más rezsi költséggel fog üzemelni. Magától értetődően, aki már régebben ott üzemel, hirtelen hátrányos helyzetbe kerül és azt is eltudom képzelni, hogy feladja tevékenységét. Nem gondolom hogy a Lehel Csarnokot üzemeltető Kft.-nek kellene ilyen egyenlőtlen versenyhelyzetet indukálni - mondta a képviselő.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek