Rendhagyó osztályfőnöki órát tartott Kecskeméten az államfő
A tanulás fontosságára és a "szép magyar nyelv" használatára hívta fel a diákok figyelmét a csütörtökön Kecskeméten a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakközépiskolában tartott rendhagyó osztályfőnöki órán Schmitt Pál köztársasági elnök.
Dátum: 2011-12-08 15:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175785
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:25:53.121558, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az iskola dísztermében több száz diák előtt az államfő hangsúlyozta: a szép magyar beszéd kopik, mellyel már akkor is szembesülhetnek a diákok, ha a telefonjuk utolsó tíz SMS-ét megnézik. Schmitt Pál az órán elmondta: nagyon szeret verset szavalni."Most is el tudom mondani azokat a verseket, melyeket önöknek meg kell tanulni" - fűzte hozzá. Szerinte naponta 20-30 oldal szépirodalmat is kell olvasni.
Schmitt Pál kiemelte: nem lehetünk önmagunkkal elégedettek, élethosszig tanulni kell, mert "az egy örök építkezés". Mexikóváros és München olimpiai bajnoka kiemelte a sport, az egészséges életmód fontosságát is. A történelem ismeretét szintén fontosnak nevezte, mert szavai szerint "illik a magyarnak szépen beszélni, illik a magyarnak tudni, hogy az országhatárnál nem ér véget a magyar nemzet" - mondta, hozzátéve, "amit a szívvel lehet látni, az a nemzethatár". A rendhagyó osztályfőnöki óra után Schmitt Pál meglátogatta az átadás előtt álló új kecskeméti versenyuszodát.