Családvédelmi és területfejlesztési javaslatok a napirenden
A képviselők reggel nyolc órától szólhatnak a KDNP új jogszabálytervezetéről, amely szerint Magyarország mindenkori költségvetésének tervezésekor elsőbbséget élvez a családok támogatása, a felelősségteljes párkapcsolatról, családi életről szóló ismeretek pedig az alap- és középfokú oktatásban egyaránt megjelennének.
Dátum: 2011-12-09 08:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175804
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:25:59.545406, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Harrach Péter, Michl József, Tarnai Richárd és Bagdy Gábor által jegyzett indítvány természetes személyek érzelmi és gazdasági közösségeként írja le a családot, amelynek alapja szerintük egy férfi és egy nő házassága, vagy egyenesági rokoni kapcsolata, illetve családba fogadó gyámsága lehet. Az előterjesztők a fogantatástól kezdve védenék a magzat életét, amit véleményük alapján külön törvényben foglaltak szerint támogatás is megillet.
A Ház ezt követően a területfejlesztéssel és a területrendezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról kezdheti meg az általános vitát. Az indítvány alapján jövőre megszűnnének a korábban kötelezően létrehozott regionális és kistérségi fejlesztési tanácsok, valamint a Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács, és a területfejlesztési feladatok egységesen a megyei önkormányzatokhoz kerülnének majd, az önkéntes térségi tanácsok alakításának lehetősége ugyanakkor megmaradna.
Az ülésnapot, és egyúttal az e heti, ötnapos ülést az egységes mobilfizetési rendszer kialakításáról szóló kormánypárti javaslat tárgyalása zárhatja. Ebben a fideszes Láng Zsolt azt javasolja, hogy ne csak a parkolási és az útdíjat, illetve az úthasználati díjat lehessen mobiltelefonnal fizetni, hanem a helyi és távolsági közúti, vasúti és vízi személyszállításért fizetendő díjakat is. A javaslat alapján egy kizárólagos állami tulajdonú szervezet végezhetné az értékesítést.