Móricz Zsigmond körtér: összetett megoldásokban kell gondolkodni
December 8-ra Újbuda Önkormányzata lakossági fórumot hirdetett a DBR, valamint a BKK részéről Somodi László és a nemrégiben megalakult BKK Közút ZRT. vezérigazgatója, Almássy Kornél részvételével, melynek témája Dél-Buda központi területének közlekedési áttervezése volt. Dr. Hoffmann Tamás, a kerület polgármestere megnyitójában elmondta, az Önkormányzat célja az, hogy a civil, illetve lakossági érdekeket megismerje és képviselje. A lakók véleményének és a szakma álláspontjának közelítésében fontos lépés ugyanis az, hogy a polgárok választ kapjanak a bennük felmerülő kérdésekre.
Dátum: 2011-12-09 12:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175833
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:26:09.829687, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA mindenképpen pozitív kimenetelű fórum legfőbb üzenete az volt, hogy összetett megoldásokban kell gondolkodni. Takács Viktor, a kerület főépítésze szerint nem lehet a teljes dél-budai közlekedésből kiszakítani csak a Móricz Zsigmond körteret.', 'A megjelentek osztották az Önkormányzat azon véleményét, miszerint a korábbi terveket a Budapesti Közlekedési Központnak és a Fővárosnak is át kell gondolni, a lehető legrövidebb időn belül megoldást találni.', 'Abban is megegyezés született, hogy magát a körteret valamilyen csökkentett forgalommal kell elképzelni. A BKK képviselője, a Stratégiai, Fejlesztési és Beruházási igazgató, Somodi László is úgy látta, intenzívebben kell konzultálniuk a lakossággal, hiszen őket közvetlenül érint minden apró változás. Az Önkormányzat arra kérte a Fővárost, hogy készüljön egy részletes közlekedési tanulmány Dél-Buda központi területéről, amelyhez természetesen minden segítséget igyekszik biztosítani.
']