Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fontos a civilek és az egyházak szerepvállalása

A gyermekvédelemben és a gyámügyben az állam és az önkormányzat mellett a civil szektor és az egyházak szerepvállalása is fontos - mondta Dudás Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkárságának főosztályvezetője egy pénteki pécsi konferencián.


Dátum: 2011-12-09 12:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175834
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:26:10.165205, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Nefmi gyermekvédelmi és gyámügyi főosztályának vezetője a Pécsi Gyermekotthon fennállásának 50. évfordulója alkalmából rendezett országos konferencia megnyitóján elmondta: Magyarországon ma 21.500 gyermek részesül gyermekvédelmi szakellátásban, így fontos, hogy biztos alapon nyugodjon a rendszer.

Azt mondta, hogy a gyermekvédelemben és a gyámügyben az állam és az önkormányzat mellett a civil szektor és az egyházak szerepvállalása is fontos. Emlékeztetett rá, hogy Magyarországon 1997 óta vehetnek részt egyházi szervezetek a szociális feladatok ellátásában, s újabb több mint tíz évet kellett várni arra, hogy a gyermekellátásból is részt vállalhassanak.

Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy napjainkban egyre inkább nő az ellátásra szoruló gyermekek száma. A konferencián mások mellett Udvardy György pécsi megyés püspök és Fábián Ildikó, a Református Egyház Gyermekvédelmi Szolgálatának vezetője is előadást tart.

A Pécsi Gyermekotthon 1961-ben alakult, jelenlegi formájában 1998 óta működik Pécs belvárosában. A bentlakásos gyermekintézmény otthont nyújtó ellátást biztosít az átmeneti és tartós nevelésbe vett gyermekeknek és fiataloknak. A gyermekotthonban három, kiskorúakat nevelő és gondozó lakóegység is működik önálló gazdasági és szakmai egységként.

Kapcsolódó elemek