Tovább nőnek a szociálpolitikai kedvezmények
A Bokros-csomag ütötte sebeket már 1999. januárjában elkezdte begyógyítani a polgári kormány, hiszen a gyedet, a gyest és a családi pótlékot alanyi jogúvá tette minden, gyermeket nevelő család számára - mondta Áder János, a parlament elnöke vasárnap Mezőhegyesen, sajtótájékoztatón.
Dátum: 2002-03-18 11:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=977
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:21:43.890531, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- A gyermekek után járó adókedvezmény bevezetésének eredményeképpen pedig az 1999. évi 30 milliárd forintról 2002-re 83 milliárd forintra nőtt az az összeg, amely a családoknál maradhat - tette hozzá.
Áder János a megkezdett út folytatását ígérte, ha ismét a polgári erők alakíthatnak kormányt, hiszen a terveik szerint 2006-ra az adómentes jövedelem határát egy gyermek esetén 1 millió, két gyermek esetén 2 millió, három gyermek esetén pedig 3 millió forintra kívánják növelni, miközben az átlag nettó kereseteket is meg kívánják duplázni.
Áder János sikeresnek nevezte az otthonteremtési támogatási rendszer megújítását, ezen belül a hitelkamatok leszorítását. - A kormány induló évében még 25-30 százalékos volt a hitelkamat, amely napjainkra 3 százalékra mérséklődött, sőt az építtetők a korábbi 35 ezer forint helyett immár 240 ezer forintos adókedvezményt is igénybe vehetnek - emelte ki. Áder János szerint a teljes adókedvezmény igénybe vétele esetén ez a fajta hitel lényegében kamatmentessé vált.
A házelnök a továbbiakban kitért a szociálpolitikai kedvezmény, az úgynevezett "szocpol" tervezett, gyermekenkénti egy-egy millió forintra emelésére, valamint a következő négy évben tervezett infrastrukturális fejlesztésekre. - Minden autópálya eléri 2006-ra az országhatárt, s az utakat továbbra is magyar vállalkozók fogják olcsón építeni - mondta.
Az M5-ösről megemlítette, hogy meg kell várni a 2003-at, amikor lejár a pályát üzemeltető társaság koncessziós szerződése.
A sajtótájékoztatón Hanó Miklós országgyűlési képviselő, Békés megye 7-es számú választókerületének (Mezőhegyes-Battonya) Fidesz - Magyar Polgári Párt színeiben induló képviselőjelöltje a munkahelyteremtést nevezte a térségben a legfontosabbnak.
Mivel azonban az itt élő polgárok többsége a mezőgazdaságban dolgozik, első számú feladatnak a kistérségi élelmiszer-feldolgozó üzemek létesítését nevezte.
Hanó Miklós szerint a következő négy évben meg kell állítani a parasztember kizsigerelését, termelési hasznának a lefölözését, mert mint mondta: napjainkban a nagykereskedő felvásárló cégek kartellbe tömörülnek, s így nyomják le a megtermelt gabona árát.
Hasonlóan gondnak nevezte a termés minősítési gyakorlatát is. A jövendő legfontosabb feladatának azt nevezte, hogy létre kell hozni olyan mozgó akkreditált laboratóriumokat, amelyek, ha szabálytalanságot fedeznek fel a nagykereskedők minősítési gyakorlatában, akkor azt nyilvánosságra hozzák, sőt büntethetnének is.
A Ház elnöke a délelőtt folyamán részt vett a parlamenti válogatott és a mezőhegyesi öregfiúk labdarúgó mérkőzésén, ahol a honatyák 3:1-es győzelmet arattak.