Salgó "titkos" vonala
Salgó László országos rendőrfőkapitány is tagja a Hekus magazin szakmai tanácsadó testületének. E szerkesztőség használja az egyik kormánylap botránycikkében emlegetett, 1999-ben üzembe helyezett belügyminisztériumi telefonvonalat. Tegnap kiderült: a százat is elérheti a belügyi vonallal rendelkező magáncégek száma.
Dátum: 2003-06-24 15:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12034
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:39.846229, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Több magyarországi vállalkozás rendelkezik a Belügyminisztérium öt számjegyű hívószámával, és az ehhez tartozó, úgynevezett BM-vonallal - tudta meg a Magyar Nemzet. Egy neve elhallgatását kérő minisztériumi tisztviselő arról tájékoztatott, hogy az elmúlt években több magánvállalkozás - köztük rendvédelemmel foglalkozó havilapok is - együttműködési megállapodást kötött az Országos rendőr-főkapitányság illetékeseivel, amelynek alapján - díjfizetés ellenében - használhatják a tárca belső hálózatát. Ezzel a lehetőséggel a cégek jelentősen csökkenthetik a belügyi szervekkel folytatott beszélgetéseik és levélváltásaik költségeit. Ilyen vonalat kapnak több esetben a minisztérium háttérintézményei megbízásából épületek, irodák felújításán dolgozó, külső cégek munkatársai is.
Az egyik kormánylap tegnapi számából kiderül: a Belügyminisztérium titkos telefonhálózatának egyik mellékállomása működik 1999 óta egy többségében külföldi tulajdonú cég budapesti irodájában.
A cikkben csak körülírt Hekus magazin vezetősége úgy tájékoztatta a Magyar Nemzetet, hogy az ORFK-val kötött együttműködési megállapodás alapján jutottak a nyilvános BM-vonalhoz, és havonta fizették ennek költségeit. A napilap cikke nyomán a panamai tulajdonos a telefonszerződés felbontását kezdeményezte.
Lamperth Mónika belügyminiszter tegnap arra utasította Salgó László országos főkapitányt, hogy vizsgálja meg, hogyan és kik telepíthették a tárca telefonhálózatának egyik mellékállomását a magazin irodájába. A gyorsvizsgálat máris megállapította, hogy a Hekus rendőrségi és rendvédelmi magazin az ORFK-val és másik négy rendvédelmi szervvel kötött együttműködés révén legálisan jutott a telefonvonalhoz. A havi magazin impresszumából kiderül: a lap szakmai tanácsadó testületének tagjai többek között Bökönyi István, Salgó László és Túrós András tábornokok is.
Forrás: Magyar Nemzet
fidesz.hu