Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kerékpárút-fejlesztést tervez Hódmezővásárhely

Hódmezővásárhely fejlesztené a város kerékpárút hálózatát egy mintegy 330 millió forint összköltségű – 90 százalékban uniós támogatás segítségével megvalósuló – beruházás keretében; az erre vonatkozó pályázatot októberben adták be, s ha támogatást nyer, a kivitelezés jövőre le is zárulhat - közölte az önkormányzat MTI-vel.


Dátum: 2011-12-10 10:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175859
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:26:19.531880, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA több városrészt érintő fejlesztés eredményeként mintegy 3 kilométer új kerékpárút, 800 méter kerékpár- és gyalogút épülhet, valamint 1,3 kilométernyi szakaszon a meglévő kerékpárút szélesítésére és felújítására kerülhet sor.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A projekt részeként 9 helyszínen összesen mintegy 500 kerékpár elhelyezésére alkalmas kerékpártároló is létesülhet. A város a fejlesztésre októberben nyújtott be pályázatot, a beruházás - a kedvező elbírálás esetén - jövőre meg is valósulhat.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az új kerékpárutak fontos kapcsolatot teremtenének a jelenlegi hálózat forgalmas útszakaszai között, így a városra\xa0\xa0jellemző kerékpáros közlekedés a település teljes területén akadálymentesebbé és biztonságosabbá válna. A beruházáshoz kapcsolódóan a város kiadványok és rendezvények segítségével szeretné tudatosítani a biztonságos kerékpáros közlekedés szabályait, elsősorban az iskolás korú gyermekek körében.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az önkormányzat hangsúlyozza: Hódmezővásárhely a nemzetközi Cittaslow – nyugodt, élhető város – szövetség első magyarországi tagjaként a közlekedési rendszer fejlesztésében kiemelt hangsúlyt fektet a kerékpáros és gyalogos közlekedés feltételeinek folyamatos javítására. Jelenleg a kül- és belterületen 50 kilométernyi kerékpárút segíti a biztonságos közlekedést, s a közelmúltban a város különböző részein összesen mintegy 400 kerékpár elhelyezésére alkalmas kerékpártárolót alakítottak ki.', '']

Kapcsolódó elemek