"A magyar kormány magasabb célokat tűzött ki"
A nemzeti konzervatív kormány nem csupán szigorúan takarékoskodik, hanem a költségvetési fegyelmet tekintve magasabb célokat tűzött ki, mint bármelyik uniós partner, amelynek az államadóssággal kell küzdenie - írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung az uniós csúccsal összefüggésben.
Dátum: 2011-12-10 15:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175868
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:26:22.918949, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Frankfurter Allgemeine Zeitung a Magyarországnak még formális fenntartásai vannak az államháztartási EU-paktummal szemben című bécsi keltezésű beszámolójában mindenekelőtt a Nemzetközi Valutaalappal összefüggő magyarországi fejleményeket mutatja be, a brüsszeli csúcson képviselt magyar álláspont ismertetésére felfűzve. A lap gazdasági rovatában megjelent írás megjegyzi, hogy a magyar „ellenállás az állam- és kormányfők megállapodásával szemben nem azt jelenti, hogy tartalmi kifogásai lennének. Éppen ellenkezőleg, a nemzeti konzervatív kormány nem csupán szigorúan takarékoskodik, hanem a költségvetési fegyelmet tekintve magasabb célokat tűzött ki, mint bármelyik uniós partner, amelynek az államadóssággal kell küzdenie”.