Megszülethet az új munka törvénykönyve a jövő héten
A Ház Orbán Viktor felszólalásával kezdheti ülését hétfő délután, a miniszterelnök várhatóan a pénteki európai uniós csúcson megismert válságkezelő terveket ismerteti.
Dátum: 2011-12-11 10:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175873
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:26:24.851170, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA parlament a törvényjavaslatok tárgyalása mellett hétfőn és kedden is tart határozathozatalokat, a hét második napján így végleges formát ölthet a kormánynak az új munka törvénykönyvére vonatkozó előterjesztése, valamint megválaszthatják a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal elnökét is.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában arról a kormányközi szerződésről tájékoztathatja az Országgyűlést, amelyet az euróövezet 17 országa készít a költségvetési fegyelem szigorításának érdekében. A tervezett együttműködéstől csak Nagy-Britannia zárkózott el, míg több eurózónán kívüli tagállam, köztük Magyarország is azt jelezte, a parlament felhatalmazásához köti a csatlakozást.', 'A magyar kormányfő ezt azzal indokolta, hogy csak az Országgyűlés járhat el a nemzeti szuverenitást érintő kérdésekben.\xa0A miniszterelnök felszólalása után a megszokott interpellációs blokk, majd határozathozatalok következnek. Utóbbiak során kizárólag képviselői módosító indítványokról dönt a Ház.
\xa0\xa0\xa0
A szavazások után, feltételezhetően már az esti órákban kezdődhet a kormány nemzeti vagyonról szóló előterjesztésének általános vitája 6 órás időkerettel, majd a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint a szabálysértésekről szóló javaslatok, illetve a rendvédelmi törvénymódosítás részletes vitája következhet, egyenként 4 óra 20 perces időkerettel.\xa0Kedden határozathozatalokkal kezdi ülését a parlament. A képviselők döntenek például az új munka törvénykönyvének végleges formájáról, továbbá megválaszthatják a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal elnökét is.
\xa0\xa0\xa0
A miniszterelnök pénteki nyilatkozata alapján változás lehet a jövő évi költségvetés elfogadásának menetrendjében, Orbán Viktor a brüsszeli csúcstalálkozót követően ugyanis a 2012-es büdzsé újratervezéséről beszélt. Az Országgyűlés korábban már elfogadta a költségvetés fő számait, az előzetes napirend szerint kedden pedig már csak a fejezeteken belüli átcsoportosításra vonatkozó indítványokról kellene dönteni a zárószavazás előtt.\xa0', 'A szavazások kedd délutánra tervezett lezárása után öt javaslat, köztük az államháztartásról és Magyarország pénzügyi stabilitásáról szóló előterjesztések részletes vitája kezdődhet, amelyek időkerete összességében több mint 21 óra.\xa0Szerdán a KDNP családvédelmi, valamint a nemzeti vagyonról, az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló javaslatok részletes vitájára kerülhet sor.\xa0Az Országgyűlés - az előzetes tervek alapján - ezt követően 2011-ben már csak december 19-én és 23-án ül össze.']