"Sokszor nagyon veszélyes körülmények között dolgoznak"
Nagycsaládos katonák gyerekeit és a Klauzál Lions Klub által támogatott gyerekeket köszöntötte Hende Csaba honvédelmi miniszter vasárnap Budapesten.
Dátum: 2011-12-11 14:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175877
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:26:26.329831, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszter a gyerekekkel közösen gyújtotta meg az adventi koszorú gyertyáját. Hende Csaba az ünnep apropóján a békéről beszélt, és arról, hogy az ünnepségen részt vevő gyerekek szülei a hétköznapokban sokszor nagyon veszélyes körülmények között dolgoznak. Kiemelte azt is, hogy az elmúlt napokban Afganisztánban tett látogatást, és meggyőződött arról: minden ott szolgáló katona jól van, s becsülettel teljesíti kötelességét.
Hende Csaba külön köszöntötte az ünnepségen megjelent Lomnici Zoltánt, az Emberi Méltóság Tanácsának elnökét, aki az unokájával ment el a rendezvényre. A magyarországi Klauzál Lions Klub 1989-től működik. A klub a finnországi Kännelmäki Klub támogatásával jött létre. Kezdetektől a látáskárosultak, a mozgáskorlátozottak támogatása volt a célja. A karitatív tevékenység mellett pénzgyűjtő akciókat is szerveznek, adományokat osztanak. A vasárnapi rendezvényen színielőadással és ajándékkal kedveskedtek a gyerekeknek.