Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Afganisztánban szolgáló katonákat látogatott meg Hende Csaba

A NATO afganisztáni kiképzési missziójának (NTM-A) parancsnoka elismerően beszélt a magyar katonák professzionális feladat-végrehajtásáról és elhivatottságáról Hende Csaba honvédelmi miniszternek, aki ötnapos látogatást tett a közép-ázsiai országban - közölte a tárca vasárnap az MTI-vel.


Dátum: 2011-12-11 15:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175878
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:26:26.697109, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA közleményben kiemelik, hogy a Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoportban (OMLT) az afgán katonák kiképzését és mentorálását végző magyar katonák nemrégiben sikeres műveletet hajtottak végre. A miniszter vezette delegáció az Afganisztánban szolgáló magyar katonai alakulatoknál tett látogatása befejeztével szombaton érkezett vissza Magyarországra.', 'A közlemény kitér arra, hogy a miniszter tájékozódott a magyar katonák biztonsági helyzetéről és feladatairól, valamint megbeszélést folytatott az NTM-A parancsnokával, az északi regionális parancsnokság helyettes vezetőjével és magyar törzsfőnökével, valamint Munsi Abdul-Madzsíddal, Baglán tartomány kormányzójával.

\xa0\xa0\xa0

Daniel P. Bolger, a kiképzési missziót vezető amerikai tábornok "rendkívül jó véleménnyel van a magyar katonák professzionális feladat-végrehajtásáról és elhivatottságáról, amit később a parancsnoki jelentések is alátámasztottak" - olvasható a közleményben.

\xa0\xa0\xa0

A küldöttség tagjai először Kabulba látogattak, ahol az amerikaiakkal közös műveletekben részt vevő Különleges Műveleti Csoporttal, a kiképzési feladatokat ellátó Logisztikai Mentor Csoporttal és a Légi Tanácsadó Csoport állományával találkoztak. A miniszter és kísérői később Mazari-Sarifba, majd Puli-Humriba utazott, ahol a magyar Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT) táborában Ruszin Romulusz ezredes, a PRT parancsnoka tett részletes jelentést az elmúlt időszakban végrehajtott feladatokról.

\xa0\xa0\xa0

A harmadik napon a delegáció meglátogatta Baglán tartomány kormányzóját Munsi Abdul-Madzsídot is, valamint megtekintette a tábor biztonságának szempontjából legfontosabb megfigyelő pontot, az úgynevezett Op Westet. A táborban tartott állománygyűlést követően a PRT katonái a delegációt átkísérték Kilagajra, ahol Hende Csaba a Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoportban az afgán katonák kiképzését és mentorálását végző magyar katonákkal találkozott.', 'Az ő jelentésükből az derült ki, hogy a magyar OMLT nemrégiben olyan területen is sikeres műveletet hajtott végre, amelyet korábban sem a szovjet sem a tálib erők nem tudtak elfoglalni vagy fennhatóságuk alá vonni. A jelentés szerint az ott talált fegyvereket és lőszereket az afgán és magyar katonák lefoglalták és megsemmisítették.

\xa0\xa0\xa0

A hivatalos programot követően a miniszteri delegáció tagjai a Hősök falánál rótták le tiszteletüket, és gyertyát gyújtottak az Afganisztánban elesett magyar katonák tiszteletére. Magyarország 2003 óta vesz részt a NATO afganisztáni missziójában, jelenleg\xa0 több mint 430 katonával.']

Kapcsolódó elemek